Gazdaság

2017.08.14. 12:35

Több régóta dédelgetett terv megvalósulhat Lesenceistvándon a közeljövőben

LESENCEISTVÁND Tavasz óta folyamatosak a felújítások, beruházások a községben. Utak épülnek, korszerűbb lesz az iskola.

Tóth B. Zsuzsa

Tavasszal vették birtokba először a kultúrház épületét a helyiek a felújítás negyedik üteme elkészülte után - tudtuk meg Tóth Csaba polgármestertől. A ház funkciójában mára minden követelménynek megfelel, ami ekkora településen felmerül. Az épület egy részének tetőtere ugyan még beépíthető, négy-öt szobával falusi szálláshelyet biztosíthatna. Turistákat és a testvértelepülésekről érkezőket is elszállásolhatnák ott. Akárcsak az iskola önkormányzati tulajdonú épületében, ahol ehhez csak fürdőt, zuhanyzókat kellene kialakítani. Az iskola épületenergetikai fejlesztésére nyert összegből újul meg, megvalósítható a mosdók kialakítása is. A szálláshelyet a tantermek biztosítanák.

- A településnek kapcsolata van több, határainkon kívüli, magyarok lakta, például erdélyi településsel. Így a Lesencevölgye iskola diákjai is kilátogathatnának hozzájuk, erősítve magyar identitásukat. Hidakat kell építenünk a magyarlakta területek közé. Az iskola épülete előtt gépkocsi parkolókat alakítunk ki, járda épül, padokat helyezünk el. A 48 milliós támogatásból napelemes rendszert is kiépítünk, az az épület energiafogyasztásához megfelelő teljesítményt nyújtja majd éves szinten.

Az iskola bejárata az épület utcafrontjának súlypontjára kerül hamarosan - mutatja Tóth Csaba polgármester Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A kivitelezés valószínűleg a jövő évi nyári szünetben készül el.

- A megújult iskola a falu egyik színfoltja lesz majd. Az épület előtt az öreg hársfák megmaradnak, árnyékolják a parkolót, a tuják viszont áldozatul esnek a felújításnak. Régi tervünk valósul meg azzal, hogy az iskola főbejárata az épület utcafrontjának súlypontjára kerül. A Lesence Völgye Általános Iskola alsó tagozata helyben van, a felső tagozatosok a lesencetomaji épületben tanulnak - mondta Tóth Csaba. A polgármester hozzátette, hogy a kultúrház egy udvarban van az egészségházzal. Utóbbi épülete vár most felújításra, némi átépítésre az akadálymentesítés miatt.

- A képviselő-testület hosszú távra tervez a fejlesztések tekintetében is. Figyelünk arra, hogy döntéseinknek köszönhetően forrásokat takarítsunk meg olyan célokra, melyekre nem lehet pályázni. Jövő évtől a villamosenergia-megtakarításból származó összeget minden esztendőben járdaépítésre költjük. Három éve indult el egy döntési folyamat, amelyhez ma is tartjuk magunkat, most az iskola és az egészségház esetében. A villamosenergia- és a melegvíz-előállítás terén a megújuló energia felhasználásával megtakarított, éves szinten milliósnál is magasabb összeg fedezhet járdafel-újításokat. Már csak az iskolán és az egészségházon nincs napelemünk, a többi önkormányzati épületen van. Az itt élők életminőségén is javítani szeretnénk, a szőlőhegyen vis maior pályázat segíti az utak helyreállítását. A pályázatban vállalthoz képest kétszeres mértékű önerőt biztosított az önkormányzat, hogy ne csak a régi állapotot tudjuk helyreállítani, hanem a korábbinál jobbak legyenek az utak. Koncentrálunk a csapadékvíz-elvezetésre: a hegyről a csapadékvíz a három fő árokba folyik, azokból a Lesence-patakba jut. A vizet tehát át kell juttatni a falun. Az árkok rendszeres karbantartást kívánnak. Teljes gőzzel dolgozunk rajta, hogy a közel 25 milliós beruházás, az összességében 1200 méternyi útfelújítás is ezt segítse. A hegyen oldalirányban haladó utakat kevésbé mossa el a víz, inkább a hosszantiakat. Azok esetében folyamatos gondot okoz az újra feltöltés egy-egy nagyobb eső után - mondta a polgármester.

A faluház teljes egésze megújult mostanra

A faluban az egészségház megújulása a következő állomás, annak során a fő falak maradnak meg, akadálymentes bejárat és mosdó készül. A főbejárathoz légzsilipként is funkcionáló tágasabb előtér épül. Mivel az a szabadtéri színpad mellett van, a helyiség fellépők öltözője is lehet előadások esetén. Össze lehet nyitni majd a két várótermet, amelyekben padlófűtés lesz a baba-mama klub foglalkozásainak érdekében is.

- Napelemeket szerelünk a tetőre, az a használati melegvizet és a villamos energiát egyaránt biztosítja majd. Az egészségház már most fűthető a kultúrház aprítékkal működő kazánjával, átvezettük a távhőt, de a gázfűtés is megoldható. Fűthető lesz továbbá pellettel is a rendelő. Szigetelést kap az épület, a személyzet helyiségei szintén kulturáltak lesznek. A pályázat a műszereket, a háziorvos munkáját segítő diagnosztikai eszközöket is biztosítja. Egyelőre hetente háromszor van rendelés, de augusztus elsejétől már nemcsak Uzsára, hanem Lesencetomajra és Lesencefaluba is mehetnek majd az istvándi betegek. A kivitelezés valószínűleg jövő tavasszal indul és még abban az évben befejeződik - tudtuk meg. A kivitelezésnél ügyelnek arra, hogy az egészségház stílusában illeszkedjen a kultúrházhoz. Mediterrán hangulatú udvar lesz így a két épület között, ahol a szabadtéri színpadon nyáresti koncerteket is rendezhetnek.

Az önkormányzat egyik feladata, hogy a kultúra terén fejlessze a lakosság igényességét. A szociális területet sem hanyagolják el, a településen tanyagondnoki szolgálat működik az idei év elejétől, mivel hetvennél több az állandó lakos a szőlőhegyen, külterületen. A hozzávetőlegesen hárommilliós állami normatíva elég a tanyagondnok bérére és az ötéves mikrobusz üzemeltetésére. Ehhez még körülbelül félmilliót tesz hozzá az önkormányzat. A következő pályázati lehetőséggel a gépjármű cseréjét célozzák meg, a mai járművet korábban szociális feladat ellátására pályázták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!