Újra itt az aranysakál

Egy évtizeddel ezelőtt még csodaszámba ment, ha Veszprém megyében aranysakált láttak a vadászok, ma azonban már szinte bárhol előfordulhat egy-egy példány, éppen ezért már vendégnek sem mondható. Az aranysakál (népi neve nádi farkas vagy toportyán) őshonos tagja a hazai faunának, bár a 19-20. század fordulóján kifejezetten ritka ragadozónak számított. Az utolsó ismert példányát 1942-ben ejttették el az országban. A kilencvenes évek elején az ország déli területein kezdett újra megjelenni, vélhetően a délszláv háború miatt menekültek Magyarországra az állatok. Itt otthonra leltek, a faj megtelepedett, és terjedése rendkívül gyors, nem kis fejtörést okozva ezzel a vadászoknak.

A becslések alapján úgy látszik, az állományuk megyénkben is már meghaladja a 100 példányt. 2012-ben kilenc, tavaly négy példányt lőttek. Az aranysakál méretét tekintve némileg nagyobb a rókánál. Táplálékát jellemzően kisrágcsálók, pockok, erdei egerek alkotják, de alkalmanként zsigerekből, nagyvadfajok teteméből vagy fiataljaiból is táplálkozik. Ugyanakkor Pap Gyula, a Veszprém megyei Vadászkamara elnöke elmondta, a Marcal északi partján az aranysakál falkában pusztítja a felnőtt őzet is, ennek következtében itt szinte eltűnt ez a vadfaj. A problémára választ kell találni, éppen ezért a hivatásos vadászok továbbképzésén is szóba került a téma. A Lábodi Vadászerdészet vezetői számoltak be átfogó vizsgálatuk eredményéről, tapasztalataik mások számára is hasznosak lehetnek.