Gazdaság

2014.11.09. 16:00

Vasárnapi zárva tartás - A vásárlókat megosztja, a kereskedelmi szakszervezet támogatja

A lakosságot és a szakmai szervezeteket is megosztja az üzletek vasárnapi nyitva tartásának megszüntetéséről szóló elképzelés. Összeállításunkban ezt a témát jártuk körbe.

Tremmer Tamás

– Véleményem szerint a KDNP által már többször felvetett ötlet éles ellentétben áll a miniszterelnök által szorgalmazott munkaalapú társadalommal, ugyanis a hosszabb nyitvatartás nagyobb forgalmat és hosszabb munkaidőalapot jelent. Több munkavállalónak nyújt munkalehetőséget, és nagyobb adó- és járulékbevételt generál - vélekedett a tervezett intézkedésről Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének Veszprém megyei elnöke.

Gazsi Attila hangsúlyozta, a KDNP – ésszerűségből többször elvetett – ötletének indoklása sem állja meg a helyét. A régiós versenytársainknál nincs korlátozás, a hivatkozott osztrák és német példa pedig a két ország fejlettsége, kereskedelmi kultúrája, a fogyasztók vásárlási szokásai miatt számunkra irreleváns.

A turizmust is hátrányosan érintené az ötlet, a nyári főszezonban főleg a hétvégén a Balaton parton pihenő magyarok szenvednék meg a nagy élelmiszerboltok bezárását. Nem szabad elfelejteni, hogy a kereskedelmi dolgozókon kívül is több százezren dolgoznak vasárnap (rendőrök, katonák, tűzoltók, vasutasok egészségügyi dolgozók, buszsofőrök, szakácsok, pincérek, szállodások, fodrászok, benzinkutasok, taxisok), mégsem jut senkinek eszébe, hogy korlátozzák a szállodák, a benzinkutak nyitva tartását, vagy szüneteljen a taxi szolgáltatás. Korábbi kutatások alapján a magyarok kétharmada vásárol vasárnap, épp ezért jó lenne, ha nem a KDNP szervezné meg a családok vasárnapi időtöltését – erősítette meg álláspontját Gazsi Attila.

A kisboltok igazi vegyeskereskedések, a lakosság közélében működnek, jól jönne nekik, ha hétvégén a multik zárva tartanának (Fotó: Penovác Károly)

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) alapvetően támogatja az üzletek vasárnapi zárva tartását, úgy vélik, ezzel csökkenhetne az ágazatban dolgozók megterhelése, fogalmazta meg Mürkl Mónika, a KASZ Veszprém-Fejér megyei titkára. Ám csak akkor tartják elfogadhatónak az intézkedést, ha az minden üzlettípusra vonatkozna, legfeljebb azok képezhetnének kivételt, akik a saját üzletükben dolgoznak. A boltok vasárnapi zárva tartása tényleges bevételkiesést sem jelentene, mert a lakosság a vásárlásra szánt pénzt akkor hat nap alatt költené el. A KASZ évek óta küzd az üzletek vasárnapi nyitva tartása ellen. Az utóbbi években a dolgozói létszám folyamatosan csökkent, nőtt a nyitvatartási idő, illetve a ki nem adott szabadnapok, szabadságok száma. Mindezekből kiindulva már nincs hova csökkenteni a kereskedelemben dolgozók létszámát. A válság alatt a cégek leépítettek, és olyan létszámhiány van a kereskedelemben, hogy a foglalkoztatottság mértéke már jelenleg is 15–20 százalékkal elmarad az optimális szinttől. Ez azt jelenti, hogy további csökkentés esetén már veszélybe kerülne a munkaidőre vonatkozó törvényi szabályok megfelelő betartása – véli a KASZ titkára.

A multiknak nyilván megvan a véleményük a tervezetről, míg a kisboltok tulajai örülnek. A veszprémi Sarok ABC tulajdonosa, Kériné Gál Teréz sincs ezzel másképp.

– Megvallom őszintén, nagyon örülök az ötletnek, mert kicsit meg voltunk ijedve, amikor bejelentették, hogy alkoholt sem árusíthatunk majd – kezdi Kériné. Azonban végre valami a kormány részéről, amivel minket, kisvállalkozókat is támogatnak. Bízom benne, hogy meg is valósítják majd – fűzte még hozzá. Meghosszabbított nyitva tartást sem ő, sem egy másik Halle utcai kisbolt nem tervez, akinek a tulajdonosa is üdvözli a tervezetet.

– Ha olyan formában vezetnék be, ahogy hallani is, akkor nekünk természetesen nagyon jó, hiszen forgalomnövekedéssel jár majd. Mint nem üzletvezető nézve a kérdést, nagy marhaságnak tartom, hogy az állam meg akarja szabni, hogy az emberek mikor vásárolhatnak. Semmi közük hozzá – fogalmazott markánsan az egyik Halle utcai bolt tulajdonosa.

Az egyik hipermarket parkolójában a hétvégi bevásárlást végző Páli Attiláné is hasonló véleményen van.

– Szerintem nagyon nehézzé tennék jó pár ember dolgát, mert például a fiam is a kereskedelemben dolgozik, és neki is a megélhetése függ attól, hogy hétvégén van-e munka vagy nincs – tette még hozzá a hölgy.

Pócsay Ferenc abból a szempontból egyetért a tervezettel, hogy hétvégén az embernek a családja mellett a helye.

– Nem irigylem azokat az embereket, akiket hétvégén az otthon nyugalmából kiragad a munka, és kis bérérért szombat-vasárnap is éjjel-nappal készenlétben kell lenniük. Mindezt azért, mert hétvégén valaki beszalad, mondjuk öt darab zsemléért – mondta még Pócsay Ferenc.

A kisboltoknak mindenesetre nem öt zsemlés-forgalom fog kinézni ezzel a tervezettel a hétvégéken. Ki tudja mennyi munkája lesz például a veszprémi buszpályaudvar környékén lévő élelmiszerbolt tulajdonosának, akinek nem volt ideje nyilatkozni a sok teendője okán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!