Gazdaság

2009.02.05. 03:29

Vége a munkaviszonynak

<b>Székesfehérvár</b> - Az elmúlt időszakban kialakult gazdasági helyzet nem kímélte a munkavállalókat, akik egyre nagyobb létszámban kerülnek ki a foglalkoztatási körből. A munkáltatók törekszenek a közös megegyezéssel történő szakításra, pedig ez nem ugyanolyan, mint a rendes felmondás.

Tremmer Tamás

A Munka törvénykönyve szabályai különbséget tesznek a munkaviszony megszűnése és megszüntetése között. 

Létszámleépítés esetén a munkavállaló jól gondolja meg, aláírja-e a közös megegyezésről szóló iratot, vagy a munkaviszony megszüntetése egyéb jogi szabályozottság körébe tartozó lehetőségeket veszi figyelembe. 

Fontos, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodást, illetve nyilatkozatokat írásba kell foglalni, mondta lapunk megkeresésére Jankó Zoltán, az OMMF Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Felügyelőség igazgatója.

A munkaviszony megszűnése azt jelenti, hogy a felek külön erre irányuló akaratnyilatkozata nélkül, meghatározott objektív körülmény bekövetkezése végett szűnik meg a jogviszony. 

A másik kategória, amikor a munkaviszony megszüntethető: a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével; rendes felmondással; rendkívüli felmondással; azonnali hatállyal a próbaidő alatt.Közös megegyezéssel a munkáltató és a munkavállaló bármikor megszüntetheti a munkaviszonyt, de a dolgozó minden esetben jól mérlegelje, nem fog-e elesni a felmondási időtől és az esetleges végkielégítés lehetőségétől. 

Mik is ezek a járandóságok ? 

A felmondási idő hossza legalább harminc nap, de legfeljebb egy év lehet, erre az időre fizetés jár. 

A harmincnapos felmondási idő a munkáltatónál munkaviszonyban töltött három év után öt nappal, öt év után tizenöt nappal; nyolc év után húsz nappal; tíz év után huszonöt nappal; tizenöt év után harminc nappal; tizennyolc év után negyven nappal; húsz év után hatvan nappal meghosszabbodik. 

A felmondási idő felére - a munkavállaló kérésének megfelelően - a munkáltató köteles a munkavállalót munkavégzése alól felmenteni, hogy megfelelő állást kereshessen magának. A munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya rendes felmondással vagy jogutód nélkül szűnik meg. 

A törvény részletesen szabályozza a végkielégítésre való jogosultság feltételeit. 

Eszerint a végkielégítés mértéke: legalább három év esetén az egyhavi; legalább öt év esetén a kéthavi; legalább tíz év esetén a háromhavi; legalább tizenöt év esetén a négyhavi; legalább húsz év esetén az öthavi; legalább huszonöt év esetén a hathavi átlagkereset összege illeti meg a munkavállalót. 

A fentieknél rosszabb feltételek kínálása esetén a munkavállaló inkább a rendes felmondást válassza, mintsem a közös megegyezést. A regionális igazgató kijelentette, amennyiben a munkavállaló részéről probléma adódna, írásban tegyen panaszbejelentést a felügyelőséghez, az esetet kivizsgálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!