Gógánfa

2017.02.24. 07:35

Gazdálkodik és közösséget épít az atya

Gógánfa - Egyházi szolgálata mellett gazdálkodik Papp Sándor István atya.

Tisler Anna

A fiatal pap 2013. októberében került Gógánfára. Nyolc község tartozik hozzá. A települések lakói hamar befogadták őt. Korábban többek között Zircen élt a ciszterci kolostorban. Szerette, jól érezte magát, de úgy gondolta, plébánosként közelebb kerülhet az emberekhez. Szolgált a főváros jómódú környékén, a Xl. kerületben, majd a kedvelt üdülővárosban, Balatonalmádiban, Ajkán, az ipari városban. Most pedig egy kis faluban él, és nyolc település híveit szolgálja. Papp atyánál nincs fogadóóra, őt bármikor bárki felkeresheti. Beteghez éjszaka is elmegy. Napjai zsúfoltak, sok a tennivaló az egyházközségben és a plébániához tartozó hatalmas területen is. Hajnalban kel, nyáron előfordul, hogy már négy órakor.

Fotó: Tisler Anna

- Imádkozom a zsolozsmát az egyéni imádságot, majd kimegyek a kertbe - mesélte. -  A természet közelsége, a növényekkel, állatokkal való foglalkozás is egy meditáció. A plébánia a község központjában van, hajnalban már találkozom dolgozni induló emberekkel. Köszöntjük egymást, váltunk pár szót, és máris mindenkinek szebben indul a napja.

A kertben sok a feladat, tavaly ezer kiló burgonya termett, mellette cékla, és minden, ami a konyhára kell. Az atyának a betakarításban segítői is jelentkeztek.

Fotó: Tisler Anna

- Hátrányos helyzetű családok, akiket többen nem fogadnak be, felajánlották a segítségüket - mondta az atya. - Szorgalmasan dolgoztak. Fizetni akartam nekik, de nem fogadtak el pénzt. Mindannyian egy zsák burgonyát kértek, hogy tudjanak enni adni a gyermekeiknek. Gyümölcs is termett, abból az ukki közösségi feldolgozóban készítettek gyümölcslét, valamint céklalét. A tárolásra építettem egy vermet, több, mint két méter mélyre kellett ásni. Nagy munka volt. Építettem egy udvari kemencét is. Jó lesz a közösségi programokon. Hamarosan két bárányt vásárolok. Nagy a füves terület, tudnak legelni. Az egyiket egy közösségi programra majd levágom. Készül belőle egy finom ebéd a résztvevőknek.

Fotó: Tisler Anna

Az atya az egyházi teendői ellátása mellett programokat is szervez, karitatív munkát végez. A gyerekeket táborozni hívta Balatonalmádiba. Egy hétig voltak együtt, számos élménnyel gazdagodtak. Olyan hátrányos helyzetű diákok is kaptak lehetőséget, akiket családjuk egy napra sem tudott volna elvinni a Balatonra. A dabronci Karitász csoport programjain is részt vesz. A németországi székhelyű Ordó Militaris Teutonicus lovagrend bio élelmiszer adományából is részesül az egyházközség, amelyet az óvodának és a rászoruló kisgyermekes családoknak ad át az atya.

Közben a gazdaságát is bővíti. Nemrég 40 gyümölcsfát ültetett, az idén már a metszéssel is végzett. Fenyőfák is nőnek az udvaron, amelyek majd karácsonyfaként állnak a templomban.

Fotó: Tisler Anna

- A lelki feltöltődésre, a pihenésre is fordítok időt, igaz ugyanis a mondás, hogy ép testben ép lélek - mondta. - Ha időm engedi, napközben egy rövid időre lepihenek. Ha csak öt percem van, akkor is. Ezt ajánlom mindenkinek, jót tesz az egészségnek, ha megállunk egy kicsit a rohanásban. Fontos a természet közelsége, az, hogy lássuk a növekedését, fejlődését annak, amit elültettünk. Mutassuk ki szeretetünket a környezetünk felé, éljünk békében. A szeretetteljes, elfogadó emberi kapcsolat mindennek az alapja. Örülök, hogy a fiatalok egyházi esküvőt is tartanak, Isten színe előtt is kimondják a boldogító igent. A térségben most több a keresztelő, mint a temetés. Remélem, ez sokáig így marad. Nincs annál jobb érzés, mint látni a kisgyermek érkezésének örülő családot.

Hamarosan hamvazószerdával megkezdődik a húsvéti ünnepkör. A plébániákon a húsvéti és a karácsonyi időszakban van a legtöbb feladat. Mindenhol igénylik a hívek a rendszeres szentmisét, a gyónást, az áldozást. A gyerekek közül is sok a hittanos. Húsvét után elsőáldozást tartanak. A  keresztelőhöz hasonlóan az is nagy ünnep, amikor összejön a család.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!