Hajmáskér

2015.08.15. 17:41

Program kicsiknek és nagyoknak

Hajmáskér – Közösségi programok és koncertek is várták az érdeklődőket a település huszonkettedik falunapján.

Marton Attila

A kétnapos rendezvény pénteken a helyi Bakony Hadtörténeti Alapítvány Hadászat kicsiben című kiállításával nyílt meg. A tárlaton – amely a Muzeális kiállítóhely állandó kiállítása lesz – a településhez kötődő tárgyi eszközök, egyenruhák, képek és makettek kaptak helyet. A megnyitó után a közösségi ház melletti színpadon blues, rock és rap formációk váltották egymást.

A programok szombaton a Várpalotai Bányász Fúvószenekar koncertjével kezdődtek, majd a csehszlovák rajzfilmfigura, a kisvakondhoz kapcsolódó kiállítás és játszóház is várta az érdeklődőket, valamint főzőversenyt is szerveztek, amelyen a helyi Zamatatok csapat diadalmaskodott somlói pityókás csülökkel.

A falunapon fellépett a helyi Vadgesztenye Népdalkör is
Fotó: Marton Attila

Délután előbb gyerekeknek szóló műsor, majd folklórfellépők szórakoztatták a látogatókat, este pedig koncertekre mulathattak a hajmáskériek. A Tihanyi Musical Stúdió és Csőgör Gábor után meglepetésvendégként az egyik tehetségkutatóból ismert, várpalotai Szén Alexandra lépett fel, őt pedig Szandi követte, aki a közelgő vihar miatt a tervezettnél korábban fejezte be koncertjét. A gyerekeket mindkét nap dodzsem, körhinta és ugrálóvár várta, valamint akadályversenyen is összemérhették ügyességüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!