2013.10.30. 20:10
Önzetlen segítség a reménytelenségben
Halimba - Néhány hónapja egy közösségi oldalon lehetett olvasni bejegyzéseit. Megrázó és elgondolkodtató témával került a figyelem középpontjába.
Adománygyűjtést szervezett egy olyan alapítványnak, amely gyógyíthatatlan beteg gyermekek és családtagjaik támogatását vállalta fel. Felmerül a kérdés, miért is tekinti szívügyének egy kétgyermekes családanya a gyermekhospice ellátás minél szélesebb körű megismertetését és támogatását?
A halimbai Némethné Cseh Andrea elmesélte, hogy először Gyura Barbara Szemem fénye Nail című könyvében hallott először a témáról. Ebben a pécsi újságírónő saját beteg gyermekének és a családnak szívbemarkoló történetéről számol be. Ez olyannyira megérintette őt, hogy eldöntötte, mindenképpen segít az ilyen helyzetben lévő családokon. Ezért felvette a kapcsolatot a könyv szerzőjével, akiről addigra már megtudta, hogy szakmai berkekben a gyermekhospice ellátás egyik magyarországi úttörőjének is tartanak.
Nevéhez fűződik a pécsi Szememfénye Alapítvány és az általa működtetett első gyermekhospice intézmény, a szintén pécsi Dóri ház alapítása is. Itt nyújtanak állandó gondoskodást az életet megrövidítő betegségekben szenvedő gyermekek és fiatalok, valamint családtagjaik számára. Barbara bemutatta az alapítvány munkáját és a segítségnyújtás lehetőségeit Andreának, aki az adománygyűjtés megszervezése mellett döntött. Élve az internet adta lehetőségekkel a közösségi oldalakon indította el a gyűjtést.
A halimbai adományozók. Középen Némethné Cseh Andrea. (Fotó:SA)
- Magam sem gondoltam, hogy ennyi segíteni akaró ember él a környezetemben. Néhány nap alatt, egyre több falubeli és más ismerős csatlakozott a kezdeményezéshez, s az adományok pedig csak gyűltek. Olyan anyuka is volt, akinek bár otthon nem volt adományozni való tárgya, de elment Ajkára bevásárolni, hogy tartós háztartási szerekkel, élelmiszerekkel és játékokkal támogassa a gyűjtést.
Néhányan a munkáltatójukat is megkeresték, hogy tudnának e segíteni. Így tudtunk nyomtatót is szerezni. A szállítás sem okozott gondot, mivel az alapítványnak az egész országra kiterjedő nagyon jól kiépített adományszállítási rendszere van. Előre megadott napon egy megadott útvonalon halad az adománygyűjtő autó, és fel lehet rá pakolni. Előre lehet egyeztetni velük telefonon, hogy körülbelül mikor érkeznek. Ezt a munkát is önkéntesek, főként szabadnapos sofőrök bonyolítják le.
Egy adományszállítás során Andrea is elment Pécsre a Dóri Házba, hogy személyesen is megismerkedjen az ott folyó munkával és az alapítvány vezetőjével Gyura Barbarával.
-A házban a szeretet a segítségnyújtás minden pillanatot és mindenki mozdulatát áthatotta. Mélyen megérintett és egyben meg is változtatta az életemet. Egyrészt szerencsésnek érzem magam, hogy egészségesek a gyermekeim, másrészt rájöttem, hogy valójában melyek a fontos dolgok az életben.
A házban eltöltött idő alatt, saját szememmel győződhettem meg arról, hogy az eddig összegyűjtött adományok a legjobb helyre kerülnek. A gyermekek öröme, mosolya az ott lévő családtagok hálája pedig még elszántabbá tettek, hogy továbbfolytassam ezt a munkát. Hiszem, hogy „Segíteni másokon, talán csak annyit jelent, hogy egy kicsit jobb emberré válunk.” – adja meg kérdés nélkül is a választ, arra, hogy miért csinálja mindezt.
Most karácsonyra gyűjtenek. Már megvan a terv és a pénz is gyűlik hozzá. De nem árulta el Szeretné, ha meglepetés lenne!