Halimba

2015.11.19. 18:21

Visszatelepített gyümölcsfák

Halimba - A település is részt vesz a Növénydiverzitás Központ által meghirdetett, a táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzését célul tűző programban.

Civil Tudósítónktól

A megállapodási szerződést néhány héttel ezelőtt Tóbel János polgármester írta alá Tápiószelén a központ szakmai rendezvényén - nyilatkozta Kovácsné Véber Eszter alpolgármester, aki szintén részt vett a programon. Hozzátette, hogy már tavasszal itt voltak a központ munkatársai, és előzetes földtani és mikroklíma-vizsgálatokat végeztek. Ezek után kapták azt az 50 darab fát, amelyek évszázadokkal ezelőtt természeti környezetünk természetes részei voltak, és reményeik szerint most is alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz.

A Dr. Szalai Miklós Tankert udvarán is ültettek el a gyümölcsfákból
Fotó: Schvarczkopf Anita

- Az emlékház és az önkormányzat Dózsa utcai kertjébe őszibarack-, kajszibarack-, alma- és körteoltványt ültettünk el. Terveink szerint néhány év múlva szaporítás révén az itt élőknek is biztosítani tudják a tájbarát gyümölcstermesztés lehetőségét. Így saját magunk is hozzájárulhatunk az életgazdaság helyreállításához szülőföldünkön, s a fogyasztók is változatosabb, egészségesebb gyümölcshöz jutnak. Célunk egy olyan folyamatosan érő gyümölcsös kialakítása, amelynek terméseit a közétkeztetésben is fel tudjuk majd használni. Emellett az idelátogató érdeklődőknek bemutatókertként is szeretnénk megmutatni azokat a fafajtákat, amelyeket majd az évek során telepítünk mondta Kovácsné Véber Eszter.

Szerző: Schvarczkopf Anita

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!