Halimba

2017.05.08. 19:37

Kertészkedés a halimbai oviban

A halimbai Hársfa Óvoda Zöld óvoda révén kiemelt hangsúlyt helyez a környezeti nevelésre. Ennek egyik része az óvodakert, amit az óvoda udvarán alakítottak ki. Ez a kis konyhakert nemcsak segít megismertetni a természetet, hanem a felelős, gondozói magatartás kialakítását is szolgálja.

Olvasó

A gyermekek közvetlen tapasztalatot szereznek, és ez által tanulnak, hiszen a megismerés legjobb módja a közvetlen gyakorlatban való részvétel. Így nem csupán a fenntartható élet alapjait sajátítják el, hanem önbecsülésük is fejlődik.– mondta Kurucz Veronika óvodapedagógus. Hozzátette még, hogy ebben az évben a Kisvakond csoportnak jutott az az örömteli feladat, hogy beültessék az óvoda legnagyobb kertjét mindenféle jóval.

- Olyan zöldféléket választottunk, melyek fogyaszthatóak lesznek még a nyári szünet előtt, ezáltal a gyermekek valóban élvezhetik munkájuk gyümölcsét. Salátát palántáztunk, vöröshagymát dugaszoltunk, borsót és retket vetettünk, de megtalálható a kertünkben a „mesebeli” spenót, mely mára már gyönyörű nagy leveleket hajtott.

A tavalyról földben maradt, sűrűn kikelt zöldellő spenótot Popey-szigetnek neveztük el. Szívesen adunk belőle kóstolót! Veteményesünk védelmében ültettünk bársonyvirágot, körömvirágot, snidlinget, valamint a gyerekek által kedvelt pizza fűszert, az oregánót is betakaríthatjuk, majd ha eljön az ideje.Kertünkkel beneveztünk a „Legszebb konyhakert” versenybe is.

Az óvodapedagógus még elmesélte, hogy rendszeresen járnak a helyi Emlékház tankertjébe is. Legutóbb a Föld napján voltak és Zsuzsa néni (Imre Zsuzsanna kertészmérnök) irányításával vörös- és fokhagymát ültettek. Lelkesen, szorgalmasan dolgozott minden óvodás. Megcsodálták a Rovarszállót is. Terveik között szerepel, hogy a saját kertjükben is elhelyezzenek egy ilyen „rovarhotelt”. Az üvegház is nagyon érdekelt minden kis” kertészt”. Sok hasznos és új ismerettel bővült tudástáruk, ráadásul még finom citromfű teát is kóstolhattak.

Záró gondolatként Kurucz Veronika egy régi bölcs mondást idézett, miszerint,

- „Amit Pistike nem tanult meg, azt Pista bácsi sem fogja tudni!” Ezért kell gyermekkorban megismerni a természetet és azokat a növényeket, amelyek az ember élelemmel való ellátását szolgálják. Azt gondolom ilyenkor ismét egy lépéssel közelebb kerültünk a környezettudatos magatartás megalapozásához, melyet reméljük, hogy felnőtt korban majd kamatoztatnak. – hangsúlyozta az óvónő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!