12°
15°

Tudomány

4 hónapja
Csopak - Idén április 29-re esett a csillagászat napja. Erről, illetve az új bolygók felfedezéséről, a Mars-expedícióról, Magyarország szerepéről a csillagászatban és a földönkívüli lényekről beszélgettem Szabó Róberttel, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos igazgatóhelyettesével.
5 hónapja
Molnár Tamás filozófus „Az új egyetem” c. tanulmányában igen figyelemre méltó módon mutatja be azt az alapvető átalakulást, amelyen a hagyományos egyetem mint intézmény (egyházi vagy világi), mint a kultúra egyik, mindenkori fókusza, mint politikai résztvevő, mint az elit osztály felkészítője legújabb korunkban világszerte átesett.
5 hónapja
Titokzatos hatszög a Szaturnusz északi féltekéjén, a gyűrűk szerkezetének meglepő új részletei, leszállás a Titan holdra, az élet lehetősége az Enceladus holdon – egyebek mellett ezeket köszönhetjük a Cassini szondának és a Huygens leszállóegységnek.
8 hónapja
A világ élelmiszertermelésének egyötöde vész kárba amiatt, hogy az emberek a szükségesnél többet fogyasztanak, és mert az élelmiszerek egy része a szemétbe kerül - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
8 hónapja
Budapest - Egyedülálló vállalkozásként több civil szervezet összefogásával hozzák létre a Nemzeti Tudományos és Kulturális Időkapszulát.
8 hónapja
Szivárványos gömbhalmaz, a huszonötezer fényévnyire, a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképben lévő Messier 9 ragyog a Hubble-űrteleszkóp új felvételein.

Legolvasottabb

1
155 ezer ügyfelet segített a NAV támogató ellenőrzése
2
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett három ember Lentiben
3
New York után Veszprémben állítják színpadra a Holt költők társaságát
4
Lázár: hétköznapi hősiességre van szükségünk
5
Ferenczi Gábor marad a polgármester (frissítve)
furcsa divat
Ettől a videótól biztosan elégedett lesz
ötletesen aranyos / 1 órája
Ilyen cuki hűtőmágnest még biztos nem látott
Apró virágnak apró tartó való, és miért ne tehetnénk a hűtőre?
Gyász
/"Ami neked csend, és nyugalom Az nekünk örökös fájdalom..."/ Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *FEKETE ISTVÁN* *nyugalmazott katonai százados* 75 éves korában csendesen megpihent. Temetése október 25-én 11 órakor lesz a devecseri új temetőben, katonai tiszteletadás mellett. Családja
/"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *ÉKES ANDRÁSNÉ* *szül. Mayer Mária* életének 80. évében csendesen megpihent. Temetése 2017. október 24-én, kedden 14.15-kor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a herendi temetőben. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, nagyapánk, testvérünk, *DR. SARKADY ÁRPÁD SÁNDOR* *szülész-nőgyógyász szakorvos* 2017. október 17-én örökre megpihent. Temetésre 2017. október 20-án 11 órakor, a református egyház szertartása szerint került sor. Utolsó útjára, akaratának megfelelően, szűk családi körben kísértük a veszprémi Vámosi úti temetőben. Október 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Veszprémi Református Nagytemplomban megtörténik a gyász esemény hirdetése és ott imádkoznak az Őt gyászolókért. Gyászoló család
figyelmeztetés / 1 órája
A sok eső miatt Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki
5 tipp / 2 órája
Mit tehetünk, ha torkunkra forr a szó?
eljegyzés / 2 órája
Kétkedve fogadták a kapcsolatukat, már az esküvőt is kitűzték Polyák Lilláék
nehezített látási viszonyok / 3 órája
Így vezessen balesetmentesen a sűrű ködben!
Helyi arcok / 3 órája
A partról a Balatonért – Huszonkét év munkája egyetlen szervezetben
Szauer Annamária
vitatéma / 3 órája
Megosztja a rajongókat a tinisztár tetovált teste