Németh Kristóffal megfordult a világ 

– Úgy tudom elég elfoglalt mostanában. Jól érzi magát a bőrében?

– Drága édesapám hangoztatta mindig, „pillanatnyi tudomásom szerint egészséges vagyok, jól vagyok.” Rengeteg dolog van az életemben, az ország, sőt néha a világ egyik végéből szaladok a másikig. A legtöbb időmet most az új magánszínházam, a Fórum Színház tölti ki. Szerencsére a mély hullámok után, már optimista és bizakodó vagyok – olvasható a Vasárnap Reggel hasábjain.

– Ezek a hullámok elcsitultak már?

– Kezdjük az elején, amikor másfél évvel ezelőtt felálltam a Játékszín igazgatói székéből egy olyan dolgot hagytam ott, amit igazán a sajátomnak éreztem. Hozzáteszem, nem csak az üzletrészem miatt, ami még a birtokomban van, sokkal inkább azért, mert a megalakulás óta együtt éltem, együtt lélegeztem azzal a teátrummal. Amikor kiléptem a Játékszín ajtaján kitűztem magam elé, hogy egy sokkal nagyobb vállalkozást fogok felépíteni. Biztos ismeri a mondást, színház nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Sok szempontból úgy érzem, hogy a Jóisten a tenyerén hordoz, hiszen az álmom ismét valóra vált, december 6-án mutattuk be Szente Vajk rendezésében A forgatókönyv című vígjátékot az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

– Igazán meglepett, valahol azt olvastam, hogy az első magánszínházi vállalkozását, ötéves korában indította el. Ez igaz?

– A szomszédunkban élő Kazal László és Balogh Erzsi színészházaspár inspirált abban, hogy csináljak otthon saját kis színházat. Egyedül készítettem a plakátokat, amit édesanyám szobájában ragasztottam ki. Rendszerint öt nézőm volt, köztük a családom meg a szomszédok. Kazal László persze sok más dologra is megtanított. (mosolyog)

– Pontosan mire?

– A házunk – ahol jelenleg is él édesanyám– Budán a hegyen található, aminek óriási nagy tetőteraszán, annak idején a színészházaspárral osztoztunk. Egy délután egy szál nadrágban átmentem Kazal Laci bácsihoz focizni. Felesége, Balogh Erzsi művésznő elment a városba. Mivel nem vezetett, így amikor a privát dolgait intézte, rendszerint sétálva jött haza. Laci bácsi délután azt mondta, hogy megtanít nekem egy mondatot, aminek Erzsi néni nagyon fog örülni. Ez pedig a következő volt: „Ott jön a vén p…!„ Nekem fogalmam se volt róla, hogy ez mit jelent, de mivel biztos voltam benne, hogy ez nagyon fog tetszeni neki, ezért amikor megláttam, hogy közeledik a házhoz, ami a csövön kifért, úgy üvöltöttem. Az egész budai hegyvidék gyakorlatilag fogta a hasát a nevetéstől.

– Azóta sok tekintetben megváltozott a világ. De mi a helyzet a színházzal?

– Egy előadás kapcsán sok helyen az ötven éve a pályán lévő Kossuth-díjas színésznő helyett, a Dzsungelben éppen szolgálatot teljesítő „sztárt” részesítik előnyben. Némelyik nagy színházba is beköltöztek az úgynevezett élősködők. Külföldön azért nyerünk színházi díjat, mert egyes „kollégának” nem nevezhető férfi és nő képes pucéran rohangálni és gusztustalankodni a színpadon. Ez jó irány? Szerintem nem. Ugyanakkor üdvözülendő dolognak tartom, hogy a hazai filmes világ és szakma átalakult. Ennek a sikere most érik be, sorra születnek a díjnyertes és értékes alkotások. Hosszú kihagyás után ráadásul jómagam is forgatni fogok, most januárban kezdjük a munkát Pozsgai Zsolttal. Annyit elárulhatok, hogy egy kosztümös filmet készítünk, a feleségem Muri Enikő lesz.

– Játszik még a Játékszínben?

– Két szerepem volt, de már átvették. Nyáron egyes folyosói pletykákból hallottam, hogy a vezetőség azt szeretné, hogy az új évadban már ne kerüljek színpadra. Erről azonban semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptam, ám volt tudomásom arról, hogy egy kollégám ugrott be helyettem. Ekkor az a furcsa helyzet állt elő, hogy bementem a színházba, majd arra lettem figyelmes, hogy szembe jön velem a jelmezem.

– Erről nem szólt a fáma…

– Bármennyire faramuci a helyzet, mivel élő szerződésem volt az aznapi előadásra, ha nem megyek be, akkor szerződésszegést követek el, akár kártérítést is fizethettem volna. Az ügyelő rögzítette, hogy ott voltam, majd kértem, amennyiben nincs rám szükség, engedjen el, így eljöttem. Pár hónapja úgy döntöttünk a színház vezetőségével, hogy végérvényesen megszakítjuk a kapcsolatot. Addig nem szeretnék erről többet mondani, amíg a papírokat nem írjuk alá, mert vannak bizonyos kultúrkörök, ahol az adott szónak van jelentősége, és van, ahol nincs. Felmerült, hogy bizonyos darabokat elhoznék a Fórum Színházba. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

– Érdekes a névválasztás. Miért éppen Fórum?

– A történelem folyamán a fórum a polgárság találkozóhelyét, a szabad véleménynyilvánítás színterét jelenítette meg. Mi fejezhetné ki jobban egy induló színház, egy kulturális színtér eszmeiségét, mint ez? Azt szeretném, hogy ez a színház olyan közösségi hely legyen, ahol a színészek a színpadon, a nézők meg a szünetben őszintén elmondhatnák a véleményüket.

– Akár a világban zajló szélsőséges folyamatokról is?

– Akár arról is, ha ezt a darab megengedi. Vegyük a bemutató előadásunkat, A forgatókönyvet, ami az 1930-as évek Hollywoodjába kalauzolja a nézőket. A történet szerint egy forgatáson az alkotók szembesülnek azzal, hogy a készülő film forgatókönyve pocsék. Annak érdekében, hogy a készülő mozi ne legyen bukás, a producer megszerzi a legjobb forgatókönyvírót és filmrendezőt, akiket bezár az irodájába és öt napot ad nekik, hogy elkészüljön a tökéletes könyv, amiből végül a sokak által ismert Elfújta a szél születik. Az öt őrületes vicces nap történetét Szerednyey Béla, Csonka András, Magyar Attila és Pleskó Szimonetta elevenítik fel. Ebben az előadásban nincs aktuálpolitika, de megragad és roppant erővel elgondolkodtat mindaz, amiről a vígjátékunk beszél, vagyis a munkáról, az elhivatottságról, a szenvedélyről, a családról, a világképről, Európáról és Amerikáról.

– El tudná képzelni az életét játék nélkül?

– Nem hiszem, de az utóbbi időben többször felmerült bennem, hogy elég jó színész vagyok-e, ha ennyire nem hiányoznak az előadásaim. Míg évekkel ezelőtt huszonöt alkalommal léptem színre, ma már öt előadással is elvagyok. Nem akarok mindenáron játszani. Nincs annál deprimálóbb élmény, amikor egy színész kötelezően és nem örömből játszik. A nézők a Billy Elliotban láthatnak, a Rózsavölgyi Szalonban műsoron szerepel a rendezésem, Valami csaj(ok) címmel, amiben Pokorny Lia és Őze Áron játszanak. Legközelebb már a saját színházamban fogok játszani.

– Közeleg az ünnep, mi lenne önnek a legnagyobb karácsonyi ajándék?

– Ahogy a régi mondás tartja:„én már csak egy sört kérnék!”(nevet)

– Törőcsik Mari is mindig azt kér a sikeres premierek után.

– Hihetetlenül megfordult velem a világ, ez az év nagyon sikeresen zárul. A magánéletem is kiegyensúlyozott, hiszen nemrégiben rám talált a szerelem. Az ember az első hónapokban még nehezen beszél az érzéseiről, de tény, hogy nagyon jól érezzük magunkat egymás mellett. Harmóniában élek és szeretetben.

– Nem félti szerelmét a nyilvánosságtól, 14 évvel fiatalabb önnél és nem nagyon ismeri ezt a csillogó világot?

– Ezen a téren Zita hihetetlen jól állja a sarat. Természetesen igyekszem őt megóvni minden felesleges megjelenéstől. Az ünnepeket is szeretnénk részben együtt tölteni.

Borítókép: Németh Kristóf színész érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy kúriánál 2017. szeptember 2-án.

MTI Fotó / Varga György