puszival ébreszti reggel

2018.08.29. 13:17

Péter Szabó Szilvia a kislánya ágyában alszik

Az énekesnő igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen nem kellett választania a gyereknevelés és a karrierje között. Mindkettőnek megvan a maga ideje!

Javában zakatol az Ébredő című album turnéja, Szilvinek rengeteg a koncertje, ennek ellenére a kislánya, Emma nem nélkülözi hosszú időre a szüleit.

„Általában hétvégente vannak koncertjeink, ilyenkor a nagyszülők segítenek nekünk. Délután ők vigyáznak rá, és másnap, mire felébred, mi újra ott vagyunk” – magyarázta a Hot! magazinnak Szilvi.

Az édesanya hozzátette, hogy nem igényel különösebb tervezést az életük, hiszen a hétköznapokon sülve-főve együtt lehet a család, minden gördülékenyen megy náluk.

„A párom, Gyuri a koncertszervezőnk, így akkor is ott van, amikor fellépésünk van. Napközben itthon dolgozik, és ha nem tudom magammal vinni Emmát, például egy interjúra, akkor ő vigyáz rá. Egyébként pedig a kislányom mindenhova jön velem, mindig mondja, hogy megyünk „csavizni”, azaz csavarogni” – mosolyodott el az énekesnő, aki sugárzik a boldogságtól.

„Nap mint nap örömmel tölt el és energiát ad, hogy ő van nekem. Szeretek anya lenni!

A közönségem visszajelzése is nagyon kedves: azt mondják, amióta édesanya lettem, még többet tudok adni a koncerteken, valami teljesen újat” – mesélte az énekesnő, akit mindennap elvarázsol a kislánya cseperedése.

Szilvi jól érzi magát a bőrében
fotó: Hot!

Szilvi szerint Emma mérhetetlenül kíváncsi, ugyanakkor nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott. Ez persze nem véletlen, hiszen a családi háttere rendkívül harmonikus.

„Nálunk szerencsére nem nagyon van feszültség!” – nevetett kedélyesen Szilvi, akinek rengeteg ideje jut a gyermekére és a párkapcsolatára is. Nem látni fáradtságot az arcán. „Ebben a melegben azért egy kicsit mi is kimerülünk.

Emma jó alvó, viszont most előfordul, hogy éjszaka felébred, ilyenkor melléfekszem. Ez ugyan kicsit kényelmetlen reggelig, mert elég kicsi az ágya, de imádom, amikor puszival ébreszt. Mindent kárpótol”

– mesélte az édesanya, akinek a szeretet a legfontosabb a gyereknevelésben.

„Nekem az az egyik legfontosabb feladatom, hogy folyamatosan biztosítsam arról, hogy ő egy kis csoda. Mert az!” – mondta Szilvi szeretettől sugárzó tekintettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában