2019.08.15. 21:47
Péntektől lehet nevezni a Magyar Klipszemlére
A Magyar Klipszemle a magyar vonatkozású zenei videók szakmai versenye. A csütörtöki sajtótájékoztatót vezető Linczényi Márkó zenész elmondta: a döntő programjai négy teremben fognak zajlani, idén támogató partner az NKA Hangfoglaló Programja.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét. A négy évvel ezelőtt indult fesztivál október 10-én lesz a fővárosi Akvárium Klubban, nevezni péntektől szeptember 15. éjfélig lehet.
„A NagyHallban lehet megtekinteni a versenyfilmeket és itt lesz a díjátadó is. A KisHallban offprogram lesz, a Petőfi Pódiumon a korábbi shortlistes előadók közül jó néhány akusztikus koncertet ad, a VOLT Lokálban tartjuk az afterbulit” – ismertette Linczényi Márkó.
A negyedik klipszemlét a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közösen rendezik meg.
Nevezni a www.klipszemle.com honlapon lehet, információk a rendezvény közösségi oldalán is olvashatók.
Az újságírókból, filmesekből, zenei szakemberekből álló zsűri először 120-150 klipre szűkíti a klipek listáját, majd kategorizálják a kisfilmeket. Tizenöt kategóriában hirdetnek győztest, választ a közönség is, amely szeptember 16-tól 25-ig voksolhat.
Az idei zsűriben Cseh Renátó látványtervező, Éder Krisztián fotográfus, Fodor Máriusz zenész, Galler András Indián rendező/kaszkadőr, Inkei Bence újságíró, Kovács Eszter rendező/art direktor, Köbli Norbert forgatókönyvíró, László G. Gerzson zenei és programigazgató, Pálfi György filmrendező, Péterfy Bori énekes-színész, Virág Anikó stylist, divatszerkesztő és Miki357 fotós, kliprendező kapott helyet.
A fődíj egy másfélmillió forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás, a szervezők különdíja egy egynapos stúdió- és eszközhasználat. Az NKA Hangfoglaló Program különdíja a legjobb magyar nyelvű produkciónak egy 400 ezer forint értékű támogatás, szintén különdíj egy fellépési lehetőség a következő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A díjak között szerepel még 150 ezer forint értékű vodka, a Recorder magazin különdíja pedig exkluzív anyag az újságban.
„A klip a vizuális kultúra legizgalmasabb része lett a nyolcvanas-kilencvenes években, ebben a műfajban mindent ki lehet próbálni” – mondta Köbli Norbert zsűritag a sajtótájékoztatón. Kovács Eszter azt emelte ki, hogy a jó klip három-négy percben képes elmesélni egy teljes történetet. László G. Gerzson hozzátette: a klipgyártás él és virul a világban, és manapság sokkal több készül, mint régebben, egy világsztár előadó akár kéthetente is megjelentet egy-egy új kisfilmet. „A klipkészítés nem csak pénzkérdés, az ötleteken is nagyon sok múlik”.
A Magyar Klipszemle célja az induláskor egy olyan független rendezvény létrehozása volt, amely az alkotások művészi értékét széles vásznon mutatja be a média, a szakma és az érdeklődők felé. A kezdetben kétnapos mustrát Miki357, Vermes Orsi, Manek és Vida Vera hozta tető alá 2015-ben, induláskor az elmúlt öt év klipjeivel lehetett nevezni és 821 pályázó közül a Pannonia Allstars Ska Orchestra Részeg című dala (Horváth Viktor rendezése) nyert. (Ekkor, a Toldi moziban minden idők addigi legjobb klipjének a Neo Rambo című kisfilmjét választották.)
Másodszor, 2016-ban már egy év terméséből érkezett be 534 nevezés, a fődíjas a Csaknekedkislány Tihany című klipje lett (rendező: Fatér Ambrus), majd egy év kihagyás után tavaly az Ankertben volt a harmadik Magyar Klipszemle, amelyre 665 nevezés érkezett, és a Volkova Sisters nyert a Bulletproof kisfilmjével, a klipet az énekesnő Berger Dalma rendezte.