Változás

2020.08.19. 07:36

Janicsák Vecáék megmentették a házasságukat

Egy párkapcsolat min­dig két emberen múlik – jól tudja ezt Veca és Ábel is, akik már nyolc éve élnek együtt, de még csak három éve házasok. Fiatalon lettek szülők – amikor Emma megszületett, Ábel 24 éves volt, Veca pedig 26 –, így eleinte a gyereknevelés is kihívásnak bizonyult – írja a Hot! sztármagazin nyomán a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.

Janicsák Veca énekel a Magyar Televízió A Dal című műsorának második középdöntőjében, az M1 stúdiójában 2013. február 24-én.

Forrás: MTI

Fotó: Zih Zsolt

– Mindegy, hogy hány évesen vállalsz gyermeket: először csinálod. Amíg az ember nem szülő, addig azt hiszi, hogy ő jobban tudja csinálni. Aztán amikor benne élsz, rájössz, hogy a szépségei mellett milyen nehéz is. Mindketten elvált szülők gyerekei vagyunk, nem volt tökéletes a családunk. Elhatároztuk, hogy nem visszük tovább a mintáinkat, és nem akarunk mozaikcsaládot. Nem volt előttünk követendő példa, ezért elkezdtünk magunk dolgozni a házasságunkon.

A kapcsolatuk egy évvel ezelőtt nagy mérföldkőhöz érkezett: elvállalták a szereplést a TV2 Ázsia Expressz című műsorában – ahol egészen a döntőig meneteltek –, ám ahelyett, hogy összekovácsolta volta őket a műsor, sokszor a nézők szeme láttára ütközött nehézségekbe a kapcsolatuk.

– Nem hétköznapi szituációkban kellett helytállnunk. Sok pozitív élményt is szereztünk, de olykor a legmélyebb pontra kerültünk. Ennek köszönhetően viszont felismertük, hogy van, amin változtatnunk kell. Azóta felfelé ível a kapcsolatunk. Ábel sokkal együttműködőbbé vált, nekem pedig meg kellett tanulnom elfogadni egy férfi segítségét. Elmentünk terápiára is, mert van egy pont, amikor te már nem látod tisztán a helyzetet. A házasság alapvetően döntés kérdése: ha boldog házaséletet akarsz élni, akkor tenned kell érte. Vannak rossz tulajdonságaink, igyekszünk fejlődni és fejleszteni a kapcsolatunkat. Kicsit „olaszos” család vagyunk, ám ebből visszavettünk, ugyan most is szenvedélyesek vagyunk, de a vitákban már nem vagyunk olyan hevesek!

A gyereknevelésben is mindenkinek megvan a maga szerepe.

Mindketten fülig szerelmesek a tündéri Emmába.

– Ábel igazi tyúkapó, aki maximálisan kiveszi a részét a gyereknevelésből! Én nagyon határozott vagyok, és ez a nevelésben kifejezetten jó dolog, hisz ez a következetesség alapja. Emma egyke, így vigyázni kell arra is, hogy bár nekünk ő a világ közepe, de ha felnő, tudnia kell, hogy másnak nem biztos, hogy az lesz. Ha szeretne valamit elérni felnőttként, meg kell dolgoznia érte. Részben ezért is tartjuk távol a médiától a születése óta. Eddig is nagyon odafigyeltem arra, hogy megtarthassa az identitását, nem szeretném felfedni a kilétét. Az utóbbi pár hét pedig még jobban meggyőzött arról, hogy semmilyen formában se mutassam meg őt a nyilvánosságnak. Persze eljön a pillanat, amikor már tud önállóan döntést hozni, és akkor szerepelhet, ha ő szeretne, de ez még messze van.

Nem szégyen a segítség

Vecáékhoz hasonlóan több híresség is vállalja: szakemberhez fordult, hogy megtalálja a lelki egyensúlyát és boldog életet éljen.

Stohl András egy zűrös életszakasza után pszichológus segített a változtatásban. Tóth Vera büszkén vállalja, hogy szakemberhez fordult a nehéz időszakokban. Brad Pitt és Angelina Jolie terápiával próbálták megmenteni a házasságukat.

Borítókép: Janicsák Veca énekel a Magyar Televízió A Dal című műsorának második középdöntőjében, az M1 stúdiójában 2013. február 24-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában