lélekjelenlét

2021.01.30. 11:30

Hősként ünneplik a fának csapódott busz sofőrjét Lőrincin (videó)

Hősként tekintenek lakóhelyén arra a buszsofőrre, aki péntek reggel fél hétkor egy fának ütközött egy menetrend szerint közlekedő távolsági busszal Lőrincin. A jármű totálkárosra tört, de a csodával határos módon senki nem halt meg a balesetben.

Forrás: Katasztrófavédelem

Péter pénteken hajnalban kelt, hogy munkába induljon a Hatvani Volán Zrt. alkalmazottjaként. Még vettet egy pillantást feleségére, felvette kabátját és elkezdte a napját. Nem sokkal később elfoglalta helyét busza vezetőfülkéjében. Akkor még nem sejtette, hogy nem sokkal fél hét után brutális balesetet szenved – írja a Bors.

A piactéri megállónál néhányan felszálltak hozzá, majd benyomta a pedált.

Alig 150 métert haladt, amikor hirtelen rosszul lett. Érezte, hogy nagy a baj, és hogy a súlyosabb balesetet elkerülje, félrerántotta a kormányt. Könnyen lehet, hogy lélekjelenlétével több ember életét is megmentette, hiszen azon az úton ebben az időszakban élénk a forgalom. Belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha például egy kamionnal ütközik frontálisan.

A szemtanúk beszámolói szerint hatalmas csattanást hallottak, majd látták, hogy a busz egy öreg fának ütközött, szinte rátekeredett. Minden utas le tudott szállni a buszról segítség nélkül, de a sofőr nem, iszonyúan jajgatott – azt mondták a Borsnak, hogy ha furcsa is, de ez megnyugtató volt, mert tudták, hogy életben van.

Így nézett ki a jármű a baleset után
Fotó: Végh István / Bors

Pánikba estek

A segítség hamar megérkezett. A hős Pétert csak a tűzoltók segítségével tudták a roncsból kiemelni. Ők átadták a mentősöknek, akik aztán szirénázva a hatvani kórházba szállították. Egyelőre nem ismertek a baleset pontos okai, de információink szerint az egyébként gyakorlott sofőr hirtelen lett rosszul és a szívinfarktushoz hasonló tüneteket produkált.

A baleset után az utasok pánikba estek. Közülük többen is megsérültek. Volt, aki az orrát törte, másoknak a végtagjai sérültek.

Jó vezetőnek ismerik

Péter két településsel Lőrinci mellett, Zagyvaszántón lakik az édesanyjával és a feleségével. A családi ház kapuját a férfi húga, Anita nyitotta ki.

– Amikor kiderült, hogy mi történt, rosszul lett az édesanyám, ezért megkért, hogy jöjjek ide vigyázni rá.

Judit, a bátyám felesége bement a kórházba Petihez, de nem tudjuk, bejutott-e, mert nem veszi fel a telefonját. Annyit tudunk, hogy a keze és a lába is eltört

– mondta Anita, akitől azt is megtudhattuk, hogy a 47 éves Péter már fiatalkora óta buszvezetőként dolgozott, és még soha nem volt balesete. Hivatásának tekinti a személyszállítást, az utasok is kedvelik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában