Bulvár-celeb

2021.05.09. 10:30

Három hónap alatt 5 milliót vitt haza a MÁV 23 éves technikusa – bilincsben vitték el

Címkék#MÁV#lopás

A monori nyomozók állították elő azt a sződi férfit, aki hónapok óta dézsmálta a MÁV jegykiadó automatáit. Utolsó bűntényének színhelyén ütöttek rajta, az utolsó fillérig meglett a zsákmány.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Sokadik alkalommal bizonyosodott be a MÁV Zrt. és a rendőrség együttműködésének eredményessége. Ezúttal azt jelezte a cég a rendőrségnek, hogy a jegykiadó automatáikból időről időre hiányzik a bevétel egy része, a monori nyomozók pedig tették, amit kell: elfogták a tettest – számolt be róla a police.hu.

2021. február óta csappant meg a vasúttársaság tulajdonában lévő jegykiadó automaták tartalma. A Zugló, Biatorbágy, Monor, Vecsés, Vecsés-Kertekalja, Pilis, Üllő, Monorierdő, Ecser, Agárd és Kelenföld állomásokon kihelyezett, összesen 16 automatából több milliós hiányt rögzítettek.

A gyanú egy 23 éves, a vállalatnál technikusként dolgozó férfire terelődött, akit a monori vasútállomáson 2021. május 6-án délután elfogtak, zsebében ott lapult legfrissebb zsákmánya, a jegykiadó automatából kiürített 207 ezer forint.

A férfi beismerő vallomást tett, elmondta, a munkaköre szerinti karbantartási munkálatokat kihasználva ürítette saját zsebébe az automatákban összegyűlt pénzt.

Lakásán a többi pénzt is megtalálták, az ellopott 4.913.800 forintot hiánytalanul lefoglalták.

Nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, szabadlábon hagyása mellett folytatja le vele szemben a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!