Bulvár-celeb

2022.12.20. 17:10

Életveszélyben lehetünk a jégen, ha nem tartjuk be ezeket a szabályokat

Nagyon hamar megtörténhet a tragédia.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Olga Gavrilova

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke szerint  a sportolásra, vagy tömeges rendezvényekre alkalmas vízfelületeket a vízirendészet, illetve a területileg illetékes jegyző jelölheti ki. 

A szakember szerint ezt általában a hízásban lévő, 10 centiméternél vastagabb jégre szokták meghatározni.

Alapesetben kétféle jégről beszélhetünk. Az egyik a hízásban lévő, a másik pedig az olvadó jég, aminek a szilárdsága már nem olyan, mint az előbbinek. A biztonságos jég az, amelyik folyamatosan fagyásban van. 

Bagyó Sándor elmondta: ha a jég nincsen négy centi, semmiképpen sem szabad rálépni.

A négy centi feletti viszont már elbír egy embert, a nyolc centiméter feletti pedig többeket is. Ha a jég vastagsága eléri a 12 centit, akkor az már alkalmas tömegrendezvények megtartására is, 18 centis jégen pedig már sportolni is lehet.

Viszont egyedül sose menjünk a jégre, és ne álljunk szorosan egymás mellé - tette hozzá.

Ha mégis beszakadna alattunk a jég, a legfontosabb, hogy feküdjünk hasra, és úgy próbáljunk kievickélni biztonságos részre. Kapaszkodjunk a jég szélébe, és lökjük magunkat a part felé! - írja a szakértő szabályai alapján a Bors.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában