Transzparens államműködés

2017.10.05. 16:31

ÁSZ: a számvevőszékeknek példát kell mutatniuk a korrupció elleni harcban

A számvevőszékek egyebek mellett úgy tudnak fellépni a korrupció ellen, hogy mintaadó szervezetként működnek, azaz példát mutatnak más intézményeknek – erről beszélt Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a számvevőszék által szervezett budapesti korrupcióellenes találkozón.

Az ÁSZ közleménye szerint Domokos László a csütörtökön kezdődött rendezvényen a korrupció elleni küzdelemben részt vevő intézmények közötti együttműködés fontosságát, illetve a közös álláspont kialakításának a szükségességét is hangsúlyozta.

A mintegy tíz fejlődő ország két tucat szakértőjének részvételével zajló budapesti esemény része a számvevőszékek nemzetközi szervezetének fejlesztési kezdeményezése (IDI) által életre hívott korrupcióellenes programnak.

Az ÁSZ közleményéből az is kiderül, hogy a program keretében Albánia, Grúzia, Jamaica, a Kajmán-szigetek, Kazahsztán, Libéria, Sierra Leone, Tanzánia és Zambia számvevőszékeitől érkeztek szakértők Budapestre. A mintegy két hetes szakmai műhelymunka célja, hogy a résztvevők fejlesszék intézményük korrupció ellen védelmét.

Az Állami Számvevőszék nagy hangsúlyt helyez az integritás alapú szervezeti kultúra terjesztésére, a közszféra átláthatóságára és az elszámoltathatóság javítására – olvasható az ÁSZ közleményében.

A dokumentumban arra is kitérnek, hogy az ÁSZ 2017-ben már hetedik alkalommal térképezi fel a közintézmények korrupciós kockázatait, és az azokkal szembeni ellenálló-képességüket. Az évenkénti felméréssorozattal az ÁSZ egyedülálló „magyar modellt” alakított ki – tették hozzá.

Az ÁSZ 2014-es működési megtakarításából 129 millió forintot ajánlott fel az IDI korrupcióellenes programjainak a támogatására, s ezen keresztül Magyarország a világ mintegy 75 országában járul hozzá a transzparens államműködés fejlesztéséhez – olvasható az ÁSZ anyagában. Ebben arra is kitérnek: a magyar felajánlás a program költségvetésének több mint felét teszi ki.

Dargay Eszter, a Belügyminisztérium főosztályvezetője a rendezvényen elmondta: Magyarországon az utóbbi öt évben olyan átfogó megközelítés vált jellemzővé a korrupció elleni fellépésben, amely a megelőzés és a visszaszorítás közötti egyensúlyra törekszik.

Az IDI programigazgatója, a kameruni Alain Memvuh beszédében szintén a megelőzés fontosságát hangsúlyozta, majd kiemelte: az IDI egyaránt támogatást nyújt tagintézményeinek a nemzetközi standardok átültetése,a szervezetfejlesztés, a személyi állomány tudásfejlesztése, a jó gyakorlatok elterjesztése terén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában