támogatjuk bankuniót

2018.05.25. 10:42

Pénzügyminiszter: Magyarország számára fontos az eurózóna stabilitása

Varga Mihály szerint ez a magyar gazdaság szempontjából is alapvető jelentőségű.

Varga Mihály az Eurogroup kibővített brüsszeli ülésén beszélt erről csütörtökön késő este. A pénzügyminiszter azt is kifejtette, hogy Magyarország kezdettől fogva támogatta a bankunió teljes kialakítását, beleértve a folyamatban lévő utolsó európai betétvédelmi pillért és a kapcsolódó védőhálókat is.

Varga Mihály hozzátette: „alapvető szempontunk a bankunió nyitottságának és hatékonyságának, illetve a bankunión belüli és kívüli tagállamok közti egyenlő elbánás fenntartása”.

Az eurozóna stabilitása, a bankunió szilárd működése kulcsfontosságú a magyar gazdaság és pénzügyi rendszere számára is. A bankunió lezárására vonatkozó tárgyalásokon a kívülálló tagállamok érdekeit is figyelembe kell venni – hangsúlyozta a miniszter. Magyarország eddig is konstruktívan vett részt a bankuniós egyeztetéseken, és sokat tett a kockázatcsökkentés terén is. Magyar szempontból is fontos, hogy a több tagállamban működő pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó pénzügyi felügyeleti feladatmegosztás kiegyensúlyozottsága az anyaország és a fogadó országok között ne boruljon föl. Magyar szempontból az is fontos, hogy a szuverén adósságkockázat szabályozása ne változzon, tehát a magyar állampapírok maradjanak a jelenlegi kockázatmentes kategóriában – tette világossá a miniszter.

Pénteken az Ecofin Tanács ülésén az uniós banki kockázatcsökkentő csomag mellett a forgalmi adózásról is tárgyalnak majd az EU pénzügyminiszterei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában