progresszív elképzelések

2018.07.10. 16:30

Magyarország az öt legélhetőbb ország egyike kíván lenni Európában

Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén történtekről számolt be a sajtó képviselőinek Budapesten, kedden.

Kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatait vitatták meg az ülésen.

A versenyképesség javítására kidolgozott elképzeléseket nyár végéig áttekintik, illetve egy-egy feladat elvégzéséhez felelősöket is hozzárendelnek – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

A kormány gondolkodik azon, hogy az egészségpénztári megtakarítások adókedvezménye megmaradjon – mondta újságírói kérdésre Varga Mihály. A cafetéria a gazdaságpolitikai ösztönző rendszer egyik eleme csak, a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok között is van olyan, amelyik a területet érinti – tette hozzá utalva arra, hogy az egészségbiztosítások mellett a nyugdíjpénztári megtakarítások támogatását is fontosnak tartják.

Ami a szociális hozzájárulási adót illeti, azért tervezték a további csökkentést 2019 júliusától, mert az adott év lezárását követően lehet az értékelést elvégezni – jegyezte meg a tárcavezető utalva arra, hogy a kormánynak nincs ellenére további adó- és járulékcsökkentés sem.

A rendszerváltozás után először 2016-ban sikerült megállapodást kötni a szociális partnerekkel, a munkaadók komoly terheket vállaltak a közterhek csökkentésének fejében – mutatott rá Varga Mihály arra a kérdésre, hogy milyen újabb közteher-csökkentések várhatók. Azt is jelezte, hogy a hatéves bérmegállapodás forgatókönyve szerint kíván haladni.

A kormány azzal számolt, hogy az év egészében 3 százalék körüli infláció valósulhat meg – így kommentálta Varga Mihály újságírói kérdésre a legújabb inflációs adatokat.

A bürokrácia mérete a legtöbb összevetés szerint a többi visegrádi országhoz hasonlítva Magyarországon magasabb – mondta.

Varga Mihály arra a kérdésre, hogy mi a kormány álláspontja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége azon javaslatáról, miszerint 100 ezer főt szükséges elbocsátani a közszférából, megjegyezte: a kormány elrendelte a létszámstopot, nem tervezi, hogy a következő hónapokban az államigazgatás mérete tovább növekedjen. Arról pedig közös gondolkodás zajlik, hogy miképpen lehetne „a közszolgáltatások színvonalának megtartása mellett, kisebb létszámmal” elvégezni a feladatokat – mondta a miniszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában