Határérték felett

2018.07.26. 15:26

Sokszoros mennyiségű színezőanyagot találtak a gyerekeknek szánt tortában

Lakossági bejelentés alapján végzett próbavásárlást egy házi cukrászsüteményeket is hirdető internetes oldalon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A főleg gyermekeknek szánt tortában határérték feletti, csak figyelmeztetéssel felhasználható színezéktartalmat mutattak ki.

A webáruház „házi cukrászai” ráadásul nem rendelkeztek képesítéssel és engedéllyel sem. A honlapot üzemeltető vállalkozás, elismerve a hiányosságokat, azonnali hatállyal beszüntette a jogsértő tevékenységet, a többszörös szabályszegés miatt azonban így is jelentős, csaknem egymillió forint bírságot kapott – tette közzé a Nébih a honlapján.

Mint kiderült, a weboldal üzemeltetője többek között háziasszonyokkal állapodott meg, akik ellenőrizetlen körülmények között, a szakmai és élelmiszerbiztonsági szabályok ismerete, illetve betartása nélkül készítették a termékeket.

A próbavásárlás során rendelt, előre csomagolt tortát bár hűtve szállították, azon semmilyen jelölés nem szerepelt rajta. A készítője a termékhez nem csatolta a nyomonkövethetőséget igazoló számlát, továbbá a vásárló nem kapott tájékoztatást a készítő nevéről, az előállítás helyéről, hiányzott a fogyaszthatósági idő, a tárolási feltételek, a pontos összetétel, az adalékanyag-tartalom és az allergének megjelölése is.

A Nébih laboratóriuma a tortából több színezéket is kimutatott, volt olyan, amelyiknek a mennyisége ötszörösen túllépte a megengedett határértéket. Ezeknek az élelmiszer-színezékeknek a felhasználása szigorú szabályokhoz kötött, használatukról a vásárlókat kötelező tájékoztatni, mivel az érzékeny embereknél allergiás reakciót válthatnak ki, és előírás „a gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat” figyelmezető mondat feltüntetése is.

A Nébih az ügy kapcsán kiadott közleményében felhívja a vásárlók figyelmét az engedély nélkül végzett élelmiszer-előállítás és -forgalmazás élelmiszerbiztonsági kockázataira. E szerint kiváltképpen a kisgyermekeknek szánt termékeknél fontos a körültekintés, a tudatos vásárlói magatartás, a termék származásának és jelölésének megismerése, valamint az, hogy ismeretlen eredetű élelmiszert ne vásároljunk.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában