2018.07.05. 10:25
Újra megindulhat a sertéspestis miatt beszűkült húsexport
A fertőzéssel érintett megyéken kívüli területekről Hongkongba, Új-Zélandra és Kanadába már szállítható magyar sertésáru.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Dusan Petkovic
Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából kiderült, hogy a tárca eddig mintegy harminc, Európai Unión kívüli partnerországgal tárgyalt a kereskedelmi lehetőségekről, az elmúlt két hónapban összesen hat magas szintű, személyes egyeztetésre is sor került. Hongkongba, Új-Zélandra és Kanadába már szállítható magyar sertésáru, emellett Macedónia is csak Heves megyére tartja fenn a tiltást, és Grúzia is megnyitotta határait a magyar termékek előtt.
Az exportpiacok visszanyerése mellett a minisztérium elsődleges feladata az is, hogy a házi sertéseket megóvják a megbetegedéstől
- jelezte a tárcavezető. Magyarországon eddig kizárólag elhullott vaddisznókban mutatták ki a fertőzést.
A miniszter közölte azt is, hogy
baj esetén a járványügyi előírásokat betartó termelők kártalanításra számíthatnak, az állam az elhullott, illetve leölt állatok és a megsemmisített eszközök értékének száz százalékát megtéríti.
Hozzátette, hogy az Európai Uniótól is igényelhető támogatás a kártalanítási összeg 75 százalékára. A tárca továbbá vizsgálja a támogatási lehetőségeket az esetleges közvetett károk rendezésére is. Szükség szerint kérelmezni fogják az Európai Bizottságtól a rendkívüli piactámogatási intézkedés jóváhagyását – olvasható a Magyar Időkben.
Borítókép: Illusztráció
Dusan Petkovic / Shutterstock.com