Új növekedési fokozat

2018.08.14. 12:38

A várakozások felett teljesít a magyar gazdaság

A GDP második negyedévi növekedésének várakozások feletti ütemét emelte ki Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára az M1 csatornán kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH kedden hozta nyilvánosságra, hogy első becslés alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A helyettes államtitkár kiemelte, a számok a magyar gazdaság magabiztos, lendületes, kimagasló növekedését mutatják, a korábbi időszak lendülete tovább tart. Balogh László elmondta, a növekedés mögött elsősorban a piaci szolgáltatások állnak, és hozzájárult az ipari termelés emelkedése is.

A 4,4 százalékos szezonálisan kiegészített növekedés is kétszerese az európai uniós átlagnak – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, kiemelte: a hat évre kötött megállapodás 10 százalék feletti reálbér-emelkedést hozott, ez pedig kihat a fogyasztásra. Az év hátralévő részében a konvergenciaprogramban jelzett 4,3 százalékos növekedés tartható – tette hozzá.

A Pénzügyminisztérium közleményében kiemelte, hogy az adatok megerősítik: az ország új növekedési fokozatba kapcsolt. A tőkeintenzív növekedési modellre való áttérés – amit többek között a társasági adó 9 százalékra csökkentése is támogat – nemcsak a keresetek felzárkózásához, hanem a beruházások felíveléséhez is egyértelműen hozzájárul – közölte a szaktárca.

A 2000-es évek közepén látott gazdasági bővülést az eladósodás finanszírozta, ezzel szemben a mostani fenntartható gazdasági növekedés nem jár az egyensúlyi folyamatok megbomlásával. A Pénzügyminisztérium továbbra is erős konjunktúrával számol, a bizalmi indexek és egyéb gazdasági mutatók is alátámasztják a pozitív várakozásokat – írta közleményében a Pénzügyminisztérium.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában