Fizetés kattintással

2018.09.04. 06:36

Keddtől az NKM Áramszolgáltató is elérhető a Díjneten

Harmincra emelkedett a Díjneten elérhető szolgáltatók száma, miután keddtől az NKM Áramszolgáltató Zrt. (korábbi nevén Démász) is csatlakozott az e-számlakezelő társaság rendszeréhez.

A társaság közleménye szerint a csatlakozást követően az NKM Áramszolgáltató közel 800 ezer ügyfele rendezheti villamosenergia-számláit a Díjneten keresztül. Az NKM Áramszolgáltató Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Pest megye déli körzeteiben rendelkezik a legtöbb ügyféllel, ám 2017 június elsejétől, az országos egyetemes szolgáltatói engedély megszerzését követően egyre több ügyfelük van az ország más területein is.

Az áramszolgáltatón kívül további 12, Budapesten is szolgáltató partnercég számláit kezeli a Díjnet, a gáz-, víz-, csatorna-, távhő- és hulladékszállítási szolgáltatók mellett a legnagyobb távközlési cégek, valamint három biztosító társaság számlái is elérhetők a társaság rendszerén belül – mondta Garamszegi Tamás, a Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában álló Díjnet Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint.

A Díjnetet használó fogyasztók

a számláikat egy helyen, elektronikus formában kapják, amelyek beérkezéséről ugyanúgy e-mailben figyelmezteti őket a rendszer, mint a közelgő lejárati határidőre.

Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. másik nagy társasága, a több mint 3,4 millió fogyasztó folyamatos gázellátását biztosító NKM Földgázszolgáltató Zrt. (korábbi nevén: Főgáz) már a Díjnet megalakulása óta a partnerek között szerepel – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában