Munkaerőpiac

2019.01.06. 10:01

Egyre többen dolgoznak a versenyszférában

A szakértő szerint Kelet-Magyarországon a megerősödő helyi vállalkozások jelentenének lehetőséget a munkaerő „felszívására”.

Tovább nőtt a versenypiacon foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami azt is jelzi, hogy a közmunkában dolgozók közül egyre többen találnak munkahelyet – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy

a 20-64 éves korcsoportban az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki, ezt Magyarország a férfiak esetében már túl is lépte.

A regionális különbségekről Csath Magdolna elmondta: látszik a felzárkózás, jobban csökken a munkanélküliség az ország korábban rosszabb helyzetben lévő területein, és gyorsabb a bérek növekedése. Kiemelte azt is, hogy Kelet-Magyarországon a helyi vállalkozások megerősödése jelentene lehetőséget arra, hogy „felszívják” a munkanélküliséget.

A közgazdász hangsúlyozta: a felzárkózás azért különösen fontos, mert ha kiegyenlítetlen a fejlettség az ország különböző területei között, az visszafogja az egész ország teljesítményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában