online vetélkedő

2019.03.01. 06:37

Okostelefont érhetnek a diákok pénzügyi ismeretei

A március 1-jén induló teszt célja a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztése, az alapfogalmak megértetése és a felelős gondolkodás kialakítása.

Forrás: Shutterstock

Fotó: GaudiLab

A pénzügyi tudatosság áll a ma induló, szórakoztató és informatív, diákoknak szóló háromfordulós vetélkedő középpontjában, amelynek legjobbjai okostelefont nyerhetnek – nyilatkozta az MTI-nek Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. A március 1-jén induló teszt célja a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztése, az alapfogalmak megértetése és a felelős gondolkodás kialakítása – tette hozzá az államtitkár.

A Pénzügyminisztérium, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a DUE Diákújságírók Egyesülete által kiírt vetélkedősorozat alkalmat ad az eddigi ismeretek felmérésére és a tudás bővítésére is. A játék célja, hogy a diákok otthonosan és magabiztosan mozogjanak a pénz világában – fejtette ki.

A pénzügyi alapfogalmak mellett vállalkozói és befektetői ismeretekre is szert tehetnek a tesztet kitöltő fiatalok.

A három fordulóból álló játék első szakasza interneten zajlik, a legjobb eredményt elérők a további fordulókba is meghívást kapnak.

A tesztet bárki kitöltheti, de a nyereményjátékban csak a 14-20 éves kor közötti diákok vehetnek részt. Az online teszt számítógépen és okostelefonon is kitölthető. A középdöntőbe jutó játékosok közül 12-en juthatnak a döntőbe, ahol élő kvíz során derül ki, hogy ki lesz a legjobb.

Az online kitöltésre május 19-éig van lehetőség, a középdöntő és a döntő június 6-án lesz a Pénzügyminisztériumban.

A vetélkedőt a február 25. és március 1. között zajló Pénz7 keretében indítják útjára. Az idei Pénz7-hez több mint 1200 iskola csatlakozott, 200 ezer tanuló vesz részt az eseményeken, tanórákon, a programba 700 pénzügyi és vállalkozói önkéntes kapcsolódott be.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában