2019.04.18. 15:44
Helyettes államtitkár: az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van
Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről érkezett diákok is részt vettek a tudományos munkában a 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) agrártudományi szekcióján.
Bagdán Boglárka, az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Debrecenben méltatta a tanácskozásnak otthont adó, 150 éves múltra visszatekintő debreceni agrártudományi kar munkáját, amely „felkészült a 21. századi kihívásokra, és e tevékenységben számíthat az agrártárca támogatására”.
„A kormánynak az agrártárca mindig segédkezet nyújt abban, hogy a kellő feltételeket biztosítsa az innovatív kezdeményezések számára” – hangsúlyozta, hozzáfűzve,
„a nemzeti kabinet a magyar agrárium fontos részeként tekint az oktatásra, a tudományos háttérmunkára”.
Bagdán Boglárka úgy fogalmazott: a tudományos diákköri mozgalom „a tehetséges, fiatal Kárpát-medencei magyarság, valamint a felnőtt tudós nemzedék találkozója, amely felhívja a társadalom figyelmét a tudomány és a tehetséggondozás jelentőségére”.
„Ösztönözni kell a fiatalokat a mezőgazdaságban, az agrártudományokban való szerepvállalásra, ez szükséges a vidéki életforma fenntartásához, az elvándorlás megállításához” – mutatott rá az agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár, leszögezve: „az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van”.
Csernoch László, a DE rektorhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy
a jövő agrárszakembereinek globális kihívásokkal kell szembenézniük, ilyen a klímaváltozás, a túlnépesedés, az egészséges ivóvíz és élelmiszerek biztosításának kérdése.
Bács Zoltán, a DE kancellárja a tudományos diákköri mozgalomnak az utánpótlásképzésben betöltött fontos szerepét hangsúlyozta.
Németh Tamás akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) agrártudományi osztályának vezetője kiemelte: nagy hiány van képzett szakemberekből az oktatásban, a kutatásban és a gyakorlatban egyaránt. Szerinte a jövő szakembereinek alkalmazkodniuk kell a változásokhoz az agrárium területén is: példakánt említette azt a tényt, hogy
az elmúlt 30 évben Magyarországon „egymillió hektár föld elveszett”, más, nem mezőgazdasági célokra használják.
Pénzes Béla, az OTDK agrártudományi szakmai bizottságának elnöke elmondta: Debrecen hatodik alkalommal adott otthont az agrárszekciónak, ahol 27 tagozatban 287 dolgozat született. Mind a 27 tagozatban első, második és harmadik díjat adtak ki a legsikeresebb munkák elismerésére, ezen túlmenően 50 különdíjat is kiosztottak – ismertette.