Építőipar

2019.06.13. 10:11

Kis munkára nagy pénzért sincs ember

Elszabadultak az árak, és több évre nyúlt a lakásfelújítások vállalási határideje a kritikus mértékűvé váló szakemberhiány miatt.

Forrás: Shutterstock

Legalább 30 százalékkal többe kerül ma ugyanaz a lakásfelújítás, mint egy éve, miközben már nemcsak az a kérdés, hogy mennyiért, hanem egyre inkább az, hogy mikor és ki fogja a munkát elvégezni – mutatott rá a napi szintű problémákra a Világgazdaság érdeklődésére Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének (LOSZ) elnöke.

A helyzet mostanra túlzások nélkül kritikussá vált, az építőiparra jellemző hosszú alvállalkozói láncok miatt a megrendelő igazából azt sem tudja, hogy ki végzi el – ha elvégzi egyáltalán – az adott munkát, aminek a végeredménye egyre többször olyan silány, hogy újra lehetne kezdeni, vagyis mindennaposak a minőségi viták. Nem véletlen, hogy a kontár munka mellett felértékelődött a minőség, és a tetemes költségekkel szembenéző megrendelők érthetően egyre igényesebbek a színvonalra.

A minőségi kivitelezőkre azonban várni kell, akár éveket is.

A LOSZ elnöke gyakorló lakberendezőként is tapasztalja, hogy az úgynevezett kis munkákra, például egy fürdőszoba felújítására, már szinte egyáltalán nem lehet vállalkozót találni, többnyire már az árajánlatig sem jutnak el. Már nemcsak szórványos gyakorlat, hogy a kivitelezői csapatok kizárólag nagyszabású, több hónapig tartó, átlagon felül jól fizető projektekre hajlandók szerződni, hanem szinte általános jelenséggé vált.

A munkaerőhiány mellett tetézi a nehézségeket, hogy az alapanyagok ára is rendkívüli mértékben megdrágult, a villanyszerelési anyagok éppúgy, mint például a burkolatragasztók.

Az elszabadult kivitelezői árak és anyagköltségek, valamint a kapacitáshiány együttesen olyan súlyos problémává nőttek az elmúlt fél-egy évben, hogy a lakberendezők egyre kevésbé akarnak a tervezési tevékenységen túl szervezési munkát is vállalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában