folyamatos a bővülés

2019.08.11. 18:15

Felpörgött a luxuslakások piaca is

Megkétszereződött az egymillió forint négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma.

Idén az első fél évben több mint a kétszeresére nőtt az egymillió forint négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma az előző év azonos időszakához képest, 2018. második félévéhez viszonyítva pedig 35 százalékos a növekedés – közölte a Duna House szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint ezek az ingatlanok a fővárosban a pesti belső – V., VI., VII., – kerületekben vannak a legnagyobb számban, illetve a XIII. kerületben a Duna-parti újépítésű házakban. Hozzátették, hogy júliusban a Duna House adatai szerint a főváros budai oldalán elhelyezkedő ingatlanok közel 50 százaléka 800 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost.

Vidéken elsősorban a Balatonnál, ezen belül Balatonfüred és a déli parton Siófokon, a keleti országrészben pedig Debrecenben találhatóak az egymillió forint feletti négyzetméteráron értékesített ingatlanok.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetőjét, aki kifejtette, a Duna House tranzakciós adatai alapján országosan az ingatlanok már több mint 1,5 százaléka egymillió forint feletti négyzetméteráron cserél gazdát, ami bár még arányaiban nem jelentős, azonban a 800 ezer forint feletti ársávval együtt ez már az eladások közel 7 százaléka. Mindez azt mutatja, hogy folyamatos a bővülés a legdrágább kategóriában.

Arról is beszámoltak, hogy a nagy értékű, prémium ingatlanok jelentős kínálattal vannak jelen a magyar ingatlanpiacon. Példaként említették, hogy a Duna House Prime kínálatában több mint kétszáz 100 millió forint feletti ingatlan van. Az eladó luxusingatlanok sorában ház, kastély és horgásztóval rendelkező birtok is található, a budai lakások és pesti penthouseok mellett.

A legdrágább épület jelenleg egy szecessziós vadászkastély, amelynek ára 2 milliárd forint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában