Rossz válaszok

2020.04.08. 16:59

ITM: sértik az uniós alapértékeket a közúti fuvarozás készülő új szabályai

Magyarország és másik nyolc tagállam nemmel szavazott, ezzel együtt az uniós Közlekedési Tanács elfogadta a közúti szállításra vonatkozó közösségi szabályokat, amelyek az Európai Parlament támogató döntése esetén léphetnek majd hatályba – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán.

Mogyoród, 2017. augusztus 27. DAF kamionok a Révész cégcsoport és a DAF közös bejelentésén a mogyoródi Hungaroringen 2017. augusztus 27-én. Az eseményen Kelet-Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a Révész Group és a DAF bejelentette, hogy a szolgáltató 370 új DAF kamiont szerez be. A 370 kamiont jelképezõ kulcsot Révész Bálint, a Révész Group tulajdonosa vette át. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A szaktárca tájékoztatása szerint Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta:

a tervezett előírások már az előkészítésük öt évvel ezelőtti kezdete idején jellemző helyzetre is rossz válaszokat adtak, a vírusválságban azonban kizárólag arra alkalmasak, hogy a gazdaság újraindítását európai és nemzeti szinten egyaránt súlyosan megnehezítsék.

Magyarország a kezdetektől ellenzi a szabályozási terveket, és továbbra sem tett le arról, hogy a várható káros hatásokat mérséklő lépésekre bírja rá az uniós intézményeket, testületeket – hangsúlyozzák a közleményben. A jogalkotási javaslat deklarált célja a járművezetők érdekeinek védelme, szociális feltételeinek, munkakörülményeinek javítása. A szabályozási kezdeményezés azonban nem megfelelően kezeli, nem oldja meg a létező problémákat, a munkavállalás, az áruk és szolgáltatások mozgásának alapvető szabadságjogaival ellentétes, az egységes uniós piac és a nemzeti piacok működését korlátozó, protekcionista intézkedéseket tartalmaz.

Mosóczi László elmondta:

„A magyar kormány számára kiemelten fontos a fuvarozói szektor megvédése, mivel az ágazat 6,5 százalékkal járul hozzá hazánk GDP-jéhez. Magyarországon a nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatásokat nyújtó közúti fuvarozók 95 százaléka kis- és középvállalkozás, őket a tervezett intézkedések aránytalanul nagymértékben érinthetik.”

A szabályozási javaslat jelentős többletköltségekkel és adminisztratív terhekkel sújtja az ágazat vállalatait. A tervezett előírások rontják az európai versenyképességet, veszélyeztetik a munkahelyeket, és a fuvarozói szolgáltatások árának megemelkedését okozzák, aminek egyértelműen a fogyasztók a vesztesei. A szigorú és részben teljesíthetetlen követelmények végső soron a járművezetőkre vonatkozó alapvető szociális szabályokat figyelmen kívül hagyó harmadik országbeli fuvarozókat hozzák előnyös helyzetbe, miközben hiányoznak az egész Európában hatékony ellenőrzéshez szükséges uniós szintű eszközök.

A parlamenti elfogadásra javasolt rendelkezések több ponton ellentétesek az európai klímavédelmi törekvésekkel is. A tervezetben foglaltak alapján a fuvarozó vállalkozás nemzetközi fuvarozásra használt járműveinek az elindulást követő nyolc héten belül vissza kell térniük az adott tagállam egyik operatív központjába. Az üresen közlekedő kamionok feleslegesen növelnék a szén-dioxid-kibocsátást a közúti szállítási ágazatban. A jármű kötelező visszatérése gyakorlatilag kizárná az egységes piacról a szigeteken lévő tagállamok fuvarozóit, és nagymértékben korlátozza több, nem központi elhelyezkedésű tagállam vállalkozóinak hozzáférését is. Az üresjáratok indokolatlanul fokozzák az európai úthálózat károsodását és a közlekedésbiztonsági kockázatokat.

Mosóczi László kifejtette:

„A közúti fuvarozói szektor a világon mindenütt a járványhelyzetben való helytállásával bizonyítja, hogy kiegyensúlyozott, tisztességes és hosszú távon végrehajtható szabályozást érdemel, amely nem gyengíti, hanem erősíti az ágazatot. Brüsszel e téren sem a krízis kezelésével foglalkozik, a tervezett lépések rendkívüli mértékben megnehezítik a koronavírus gazdasági hatásainak mérséklését, az elszenvedett károk enyhítését, a gazdaság újraindítását.”

Az államtitkár megerősítette: Magyarország korábbi álláspontját fenntartva kész megfontolni, hogy az első Mobilitási Csomag káros rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése érdekében az Európai Bírósághoz forduljon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában