Járvány

2020.04.08. 15:21

Robbanásszerűen nőtt a kínálat az albérletpiacon

A kínálat bővülése pedig az árakra is hatást gyakorol, jelentősen csökkentheti azokat.

Március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal közel 20 ezerre, Budapesten pedig 12 százalékkal csaknem 12 200-ra emelkedett a kiadó lakáshirdetések száma, így az albérletpiacon a kínálat a júliusi-augusztusi főszezonhoz fogható – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ennek egyik oka, hogy a koronavírus-járvány hatására a turizmus gyakorlatilag leállt, ezért a rövid távra kiadott ingatlanokból egyre több kerül a piacra. Ráadásul míg korábban a rövid távra kiadott lakások léptek be a hotelek piacára, most ennek a fordítottja történik, ugyanis a hotelek lépnek be a lakáspiacra. Hozzátette ugyan, hogy ez nem fordul elő tömegesen, de több hotel és panzió elkezdte közép- és hosszú távú kiadásra hirdetni szobáit, hogy ezzel is mérsékelje a bevételkiesést.

A kínálat bővülése pedig az árakra is hatást gyakorol: Budapesten a 100 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kivehető lakások száma egy hónap alatt megtriplázódott, így az ingatlan.com kínálatában ezeknek a lakásoknak a száma meghaladta a 900-at. Ugyanakkor megjegyezte, a budapesti átlagos bérleti díj 160 ezer forint volt április elején, ami minimális, 5 ezer forintos csökkenést jelent. Balogh László azonban úgy vélte, a kínálat megugrása várhatóan még lejjebb szorítja majd az albérletárakat.

Az ingatlanhirdetési portál elemzése szerint bár bizonytalanok a kilátások az albérletek piacán, de a mostani árszintek vagy még alacsonyabb bérleti díjak kitarthatnak a nyári hónapokig, amikor sok bérleti szerződés évfordulója lesz. A bérlők pedig alkupozícióba kerülhetnek a kiadóval vagy a kínálatból másik lakást választhatnak maguknak. „Ez a kigyűrűző hatás pedig akár a teljes albérletállomány bérleti díjait is jelentősen csökkentheti” – tette hozzá.

Balogh László azonban azokra az albérlőkre is felhívta a figyelmet, akiknek a járvány miatt lett bizonytalan vagy már meg is szűnt a munkája. Közölte, egy részüknek segítséget jelenthet a héten bejelentett kormányzati intézkedés, amely szerint, ha rövidített munkaidőben tudnak tovább dolgozni az adott cégnél, akkor a fizetésüket kiegészíti az állam. Emiatt a szakértő szerint az érintett albérlőknek egy esetlegesen felmerülő fizetési nehézség esetén érdemes a bérleti díjról is egyeztetni a tulajdonossal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában