Szabad felhasználású és kamatmentes

2020.05.19. 11:22

Csaknem tízezren igényelték a Diákhitel Pluszt

Kevesebb mint három hét alatt csaknem tízezren igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Forrás: Shutterstock

Magyar Péter azt mondta:

múlt héten megkezdték a folyósítást, ezen a héten pedig már ezres nagyságrendben utalják a pénzt az igénylőknek.

A hitelt egy év türelmi idő után, 5 éven belül kell visszafizetni. Érvényes rá az állami családtámogatás, vagyis a második gyermek születésekor az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes tartozást elengedi a Diákhitel Központ tájékoztatott a vezérigazgató.

Hangsúlyozta:

tavaly egész évben 11 ezer 600 új szerződést kötöttek, idén várhatóan majdnem 40 ezer diák igényli majd a diákhitelek valamelyikét.

A hiteltörlesztési moratóriummal jelenleg mintegy 50 ezren élnek tette hozzá Magyar Péter.

Emlékeztetett: meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig. A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is. A Diákhitel1-et pedig az első félévre visszamenőleg is lehet igényelni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában