decemberig tart majd

2020.05.05. 14:49

Pénteken kezdődik a Nyugati pályaudvar felújítása

A tetőszerkezet rekonstrukciós munkálatai alatt a pályaudvar utascsarnoka zárva tart – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

20200320 Budapest Nyugati pályaudvar koronavírus-járvány Fotó: Móricz István (MI) Bors

Forrás: Bors

Fotó: Móricz István

Az államtitkár hozzátette, a fejlesztésnek köszönhetően elvégzik a vágánycsarnok tetőszerkezetének, a csatlakozó üvegszerkezetek, a pénztárcsarnok, az épületben működő gyorséttermet és hat homlokzati torony tetőszerkezetének műemléki rekonstrukcióját.

Mosóczi László kiemelte, 2010 óta európai uniós társfinanszírozással több mint 1300 milliárd forint jutott vasúti projektekre, 2020 azonban vélhetően rekord év lesz, csaknem 300 milliárd forint hasznosulhat kötöttpályás korszerűsítésekben. Példaként említette, hogy idén a kivitelezők egyebek mellett a Püspökladány-Debrecen és a Szombathely-Kőszeg vasútvonalak korszerűsítésén dolgoznak,valamint befejezik a kaposvári intermodális csomópont munkálatait.

A Nyugati tér felújítása lehet a következő lépés

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta, a vasút stratégiai eszköz Budapest és az elővárosok közlekedésében, a kormány aranytartaléknak tartja a vasúti közlekedést, amely még rengeteg kihasználatlan lehetőséget kínál.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a következő lépés – a főváros vezetésével közösen – a jelenleg meglehetősen elhanyagolt Nyugati tér megújítása lehet, amelyre azért van szükség, mert naponta több százezer utas fordul meg itt. A Nyugati tér érinti a hármas metró és a 4-es és a 6-os villamos vonalát is, előbbi 550 ezer, utóbbi pedig naponta 400 ezer utast szállít.

Évi 18 millió utas fordul meg itt

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a pályaudvar felújításáról elmondta, a fejlesztés részeként több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják a pályaudvar tetőszerkezetét, megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják.

Közölte, a beruházásra azért van szükség, mert a Nyugati a legforgalmasabb pályaudvar Magyarországon: évente 18 millió utas fordul meg itt, naponta 480 vonat halad át a pályaudvaron, ráadásul az elmúlt 40 évben nem végeztek átfogó felújítási munkálatokat a pályaudvaron.

A MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére közölte, a Magyar Építő Zrt. hajtja majd végre a fejlesztéseket, amelyek összköltsége csaknem 9 milliárd forint.

Decemberig máshonnan indulnak és érkeznek majd a vonatok

Homolya Róbert arra is felhívta a figyelmet, hogy a december 7-ig tartó felújítás alatt megváltozik a vonatok indulási és érkezi helyszíne. A vasúttársaság helyszínen kiadott közleményében példaként említették, hogy

május 11-én 4 órától június 19-én 22.15-ig a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett.

Mindezek miatt a társaság azt kérte az utasoktól, hogy a pályaudvaron végzett felújítási munkálatok ideje alatt a menetrendekről a www.mav.hu/nyugati oldalon még indulás előtt tájékozódjanak.

A Keleti pályaudvar sem marad ki a megújításból

Homolya Róbert arról is beszámolt, hogy a vasút fejlesztése a járványhelyzetben sem állt le: hamarosan megkezdődik a Keleti pályaudvar teljes vizes blokkjának felújítása, a későbbiekben pedig erre épül majd a pályaudvar aluljáró szintjének és vágánycsarnok szintjének akadálymenetesítése, a tervezett fejlesztések várhatóan jövő nyáron zárulnak le.

Kiemelte, a járványhelyzetben a járműveket minden nap fertőtlenítik, a le- és felszálló utasok számára a társaság munkatársai ingyenes kézfertőtlenítést biztosítanak a pályaudvarokon, hétfő óta pedig a vasúti kocsikban is kötelezővé tették a szájmaszkok használatát. Homolyan Róbert elmondta, a MÁV a jelen helyzetben is mindent megtesz az utasigények kiszolgálása érdekében, ugyanakkor megjegyezte, hogy a járvány miatt az utasok száma 80-90 százalékkal csökkent a korábbi időszakhoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában