Uralkodó pozícióban a világpiacon

2020.08.11. 17:03

Hazánk a második legnagyobb csemegekukorica-termesztő ország

A korai fajtákkal elindult a csemegekukorica betakarítása Magyarországon. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt idén a tavalyi 500 ezer tonnás termésmennyiségnél valamivel kevesebbre számítanak a 28 ezer hektáros termőterületről a szakemberek.

Forrás: Shutterstock

Az utóbbi években átlagosan 450-500 ezer tonna körüli mennyiséget kitevő magyar csemegekukorica jelentős részét konzervipari és mélyfagyasztó vállalatok dolgozzák fel, majd exportálják a világ számos pontjára. A betakarított termények kétharmadából konzerv készül, a többiből pedig gyorsfagyasztott csöves vagy morzsolt termék lesz – írja a Syngenta közleményére hivatkozva a Magyar Nemzet.

– Az időjárási kihívások ebben az évben nemcsak hazánk termelőit, hanem az összes meghatározó európai országot – Franciaországot, Lengyelországot és Szerbiát – is sújtották. Emiatt kiemelkedő termésre idén sem számíthatunk. Az időjárás évek óta egyre erősebben befolyásolja a termelést, a termés mennyiségét. Idén a hűvös tavasz, a késő tavaszi fagyok nehezítették az első táblák fejlődését, és az átlagosnál lassabban haladt a vetések ütemezése is. A korai fajtákat megviselte a kedvezőtlen tavaszi időjárás, de még időben csapadékosra fordult az idő ahhoz, hogy közepes vagy annál is jobb terméssel kezdődhessen a betakarítási szezon az elmúlt hetekben – ismertette a közlemény szerint Pereczes János, a Syngenta nagymagvú zöldségféléinek délkelet-európai menedzsere.

Betakarítás Hajdúszovát határában
Fotó: Oláh Tibor / MTVA / MTI

A szakember kiemelte:

a közeljövőben a fogyasztás további növekedésére lehet számítani Európában is.

A megfelelő árualap előállítása viszont egyre nagyobb kihívás a termelőknek és feldolgozóknak egyaránt. A termelőknél sokat javult a technológiai színvonal, de a hatóanyagok számának csökkenése tovább nehezíti a munkájukat.

A hazai feldolgozóipari kapacitások stabilak, korszerűek, és további beruházásokra is vannak elképzelések, amely azt jelenti, hogy

Magyarország európai vezető szerepe továbbra is megmarad ebben az ágazatban.

Magyarország stabilan a világ legjelentősebb csemegekukorica-termelő, -feldolgozó és -exportáló országai között van – tette hozzá Pereczes János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában