támogatás

2021.06.02. 13:00

A kormány 60 ezer ember elhelyezkedését segíti mintegy 35 milliárd forinttal

A kormány a június elsején indult kibővített vállalati munkaerő támogatási programban 60 ezer regisztrált álláskereső elhelyezkedését segíti mintegy 35 milliárd forint támogatással a következő hónapokban – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán.

Az M1 műsorában felidézte: az eddigi vállalati bértámogatási programok leginkább a munkahelyek megvédéséről szóltak, a kibővített lehetőséggel már az új munkahelyek létrejöttét segítik majd.

Megjegyezte, ez a lehetőség részben már működött, a 25 év alattiakat, és az alacsony iskolai végzettségűeket érintette,

ezután minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső elhelyezkedését segíti a kormány havonta legfeljebb 100 ezer forinttal fél éven keresztül.

A Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában Bodó Sándor elmondta, hogy

a május 31-én zárult bértámogatási programban mintegy 200 ezer ember munkahelyének megőrzésében segített a kormány.

Az ágazati bértámogatással több mint 180 ezer munkahely megőrzéséhez járult hozzá a kormány, a kutatás-fejlesztés területén 28 ezer munkavállaló munkahelyét védte meg.

Bodó Sándor kiemelte, a munkahelyek megőrzését nemcsak bértámogatással segítette a kormány, hanem más lehetőségekkel is, köztük adókedvezménnyel, járulékfizetési kötelezettség elengedésével, hitelmoratóriummal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában