nyaralás

2021.06.30. 21:30

Rétvári: egyre jobb a hazai turisztikai célpontok kínálata

Jelentősen megnőtt azok száma Magyarországon, akiknek már van akkora jövedelme, saját megtakarítása, amelyből akár nyaralni is el tudnak menni.

Átadták a 200 millió forint kormányzati támogatásból létesített új csúszdaparkot és az élményelemekkel bővített gyermekmedencét a Jászapáti Tölgyes Strandfürdőben szerdán.

Egyre jobb minőségű a hazai turisztikai célpontok kínálata – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az átadón.

Rétvári Bence közölte: egy évtized alatt nagyon nagy mértékben emelkedett azon magyarok aránya, akik el tudnak menni nyaralni.

Míg 2010-ben, a mostani kormány hivatalba lépésének kezdetén körülbelül 3,6 millió ember engedhetett meg magának évi egyhetes üdülést, ma már 6,2 millió – mondta.

Jelentősen megnőtt azok száma Magyarországon, akiknek már van akkora jövedelme, saját megtakarítása, amelyből akár nyaralni is el tudnak menni, és nincsen anyagi akadálya terveik megvalósításának – közölte.

Ez az elköltött összegekben is látható: 2010-ben 250 milliárd forintot fordítottak a magyarok belföldi nyaralásra, egy évtizeddel később pedig 400 milliárd forintot – mondta Rétvári Bence.

Látható, hogy az emberek igényei is folyamatosan emelkednek, és ha a turistákat arról akarják meggyőzni, hogy Magyarországon utazzanak, azt nemcsak SZÉP-kártyával és más kedvezményekkel, hanem azzal is ösztönözni tudják, ha a turisztikai célpontok és az élményt nyújtó helyek egyre jobb minőséget kínálnak – tette hozzá.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a Kisfaludy-programmal a szálláshelyeket kívánták komfortosabbá tenni.

Ez azért is előnyös, mert egy jobb minőségű szálláshelyen általában nagyobb összeget hagynak ott a turisták, és így a szállásadók, turizmusból élők is nagyobb bevételre számíthatnak – fejtette ki.

Rétvári Bence közölte: az, hogy 60 ezer ember fordul meg a jászapáti fürdőben évente, jelzi, jó helyre került a 200 millió forint.

Az emberek eddig is szívesen látogatták a létesítményt, amely most még inkább családbarát módon tud működni, hiszen minden korosztály jól érezheti ott magát – tette hozzá.

Rétvári Bence azt mondta, hogy több országban még érvényben vannak a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások, sok helyen még nem lehet maszk nélkül kimenni a közterületekre.

A magyarok viszont, annak köszönhetően, hogy jóval gyorsabbak voltak az oltásokat tekintve, mint Európa és a világ legtöbb országa, nemcsak emberi életeket tudtak megmenteni, hanem „az élet is hamarabb tudott újraindulni” – közölte.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy Jászapáti életében a fürdő mindig fontos volt, „egy csendes, nyugodt, szép kis strand van a város közepén”.

A ma átadott beruházás csak az első lépés volt, Jászapátit közkedvelt fürdővárossá és turisztikai központtá fejlesztik – tette hozzá.

Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei közgyűlés alelnöke elmondta: régi vágya volt a településnek ez a fejlesztés, ez is bizonyíték arra, hogy „a kormány nem engedte el a kezünket, és segített”.

Reményét fejezte ki, hogy jövőre megépül a Jászfényszaru és Jászberény közötti, illetve a Jászapáti és Jászkisér közötti kerékpárút.

Hozzátette: szeretnék megvalósítani a kerékpáros összeköttetést a térség legnagyobb turisztikai vonzerejével bíró Tisza-tóval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában