Ország-világ

2021.06.23. 07:20

Százmilliárdokat hoztak az oltások

„Más uniós országok is kezdenek nyitni, tehát a verseny ismét elkezdődik. A különbség azonban az, hogy szinte csak Magyarországon alapozza meg a korlátozások feloldását a beadott védőoltások aránya” – mondta Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke jelezte: a jelentős mértékű átoltottság elérésével legalább hatszázmilliárd forintot nyert a magyar gazdaság.

„A válság becslések szerint naponta 15 milliárd forintjába került az országnak. Ha úgy számolunk, hogy a rendkívül sikeres oltási programnak köszönhetően nagyjából 45-60 nappal hamarabb lehetett feloldani a korlátozásokat, mint több versenytárs országban, akkor ez azt jelenti, hogy megspóroltuk a bruttó hazai termék mintegy 1-1,5 százalékát. Ez legalább hatszázmilliárd forintot jelent”– mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Ez az összeg egyébként körülbelül annyi, mint amennyit a családok a jövő év elején visszakaphatnak. Mint megírtuk, a miniszterelnök jelentette be, hogy ha az idei gazdasági növekedés átlépi az 5,5 százalékot, akkor 2022-ben az állam visszafizeti a családoknak a 2021-es év teljes szja-befizetését. Ez fejenként maximum 800 ezer forintot jelenthet. Azaz: egy olyan családban, ahol két szülő neveli a gyermeket vagy több gyermeket, 1,6 millió forinttal is gazdagodhat az adott háztartás. Orbán Viktor kormányfő ezt azzal indokolta, hogy a válság a családokat hozta a legnehezebb helyzetbe. A kormány így szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az érintettek anyagilag megerősödhessenek, visszatölthessék az elköltött tartalékaikat.

„Az ország az oltási program sikerével gazdaságilag is lépéselőnybe került. Ennek óriási a jelentősége” – hangsúlyozta a kamara elnöke.

„Mindez azt jelenti, hogy valamennyi iparág sokkal gyorsabban talpra tud állni. Az a szektor is, amelyiket jobban megviselt a válság, és az is, amelyiket kevésbé vagy egyáltalán nem”

– magyarázta.

Parragh László szerint mindez azzal jár, hogy a cégek döntő része hamarabb kilábal a nehéz helyzetből, nyereséget tud termelni. Vissza lehet térni a piacra, illetve meg lehet erősíteni az adott vállalat pia­ci helyzetét. Mindez pedig segíti a beruházások élénkülését.

Parragh László egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy más uniós országok is kezdenek nyitni, tehát a verseny ismét elkezdődik. A különbség azonban az, hogy szinte csak Magyarországon támasztja alá a korlátozások feloldását a beadott védőoltások aránya. Azaz: ahol úgy nyitnak, hogy nem kellő mértékű a lakosság átoltottsága, ott könnyen megeshet, hogy hamar újra el kell rendelni a korlátozásokat. Így járt például Portugália. „A magyarországi korlátozások feloldása a mostani tudásunk szerint teljes mértékben megalapozott volt” – tette hozzá az elnök.

„Az is a sikeres oltási programnak köszönhető – emelte ki a kamara vezetője –, hogy telt házas mérkőzésekkel zajlanak Budapesten a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzései. Ez láthatóan nem okozott fennakadást, miközben a rendezvények pénzt pumpáltak a kiszáradt turizmusba”

– mondta.

Orbán Viktor többször hangsúlyozta azt is, hogy a kormány annyi munkahely létrehozását segíti elő, amennyit a járvány tönkretett. A lap erre is rákérdezett Parragh Lászlótól, aki azt válaszolta: a számok azt mutatják, hogy ez a vállalás sikerült. „Sőt, most már újra arról beszélhetünk, hogy bizonyos szektorokban ismét munkaerőhiány tapasztalható. Ez azt mutatja, hogy ha helyreáll a gazdaság, akkor ugyanazokkal a problémákkal fogunk szembesülni, mint 2019-ben. Onnan kell folytatni a gazdaságszervezést, ahol a járvány törést okozott. Nem lesz kellő számú munkaerő, vagy egy részük képzettsége nem lesz megfelelő. A felsőoktatásban továbbra is a reáltárgyak irányába kell terelni a folyamatokat, javítani kell a hatékonyságot és a termelékenységet a gazdaságban” – sorolta az elnök. „Izgalmas időszak következik, meg kell ragadni a lehetőségeket” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában