Kiváló minőség

2021.07.29. 09:12

Idén előbb kezdődött a dinnyeszezon (videó)

Fogyasszunk a nyáron minél több magyar dinnyét, mert így a magyar családok megélhetését és a magyar gazdaságot is támogatjuk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videóban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Agrárminisztérium (AM) közleményében a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban idén 2200 gazda termeszt kemény munkával dinnyét a magyar fogyasztók számára, több mint 3700 hektáron.

A nyári nagy meleg következtében a magyar dinnye hét–tíz nappal korábban, már július első hétvégéjén nagy mennyiségben és kiváló minőségben került a hazai piacra.

Nagy István hozzátette: a forróságban mindig jólesik a gyümölcs fogyasztása, ezért érdemes keresni az árusoknál és az áruházakban is a jó minőségű, ízletes és finom magyar dinnyét, aminek a beltartalmi értéke is kiváló.

A sárga- és görögdinnye többek között A-, C-, B6- és E-vitamint, illetve vasat, valamint foszfort tartalmaz, víztartalma pedig kiválóan hidratál, ami az emberi szervezet számára is kimondottan előnyös

– hangsúlyozta.

Kifejtette: nemcsak mi magyarok, hanem szerte Európában élvezhetik a magyar gazdálkodók munkájának gyümölcsét, mivel a termelői szervezetek, illetve a kereskedők megfelelő partneri kapcsolatai és előre történt egyeztetések alapján az áruházláncokon keresztül jelentős mennyiség került a magyar dinnyéből a hazai és a környező országok piacára.

A fejlődő termesztéstechnológiának, a megfelelő fajtahibrideknek és a klimatikus viszonyoknak köszönhetően a magyar dinnye egészen szeptember végéig a megszokott, kiváló minőségben elérhető lesz

– emelte ki az agrártárca vezetője.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában