Járvány

2021.07.01. 07:52

Itt az új Széchenyi-kártya

Az egészségügyi válság legproblematikusabb időszaka remélhetőleg már lecsengett, ugyanakkor a mikro- és kisvállalkozások számára lehetőséget kell adni arra, hogy rá tudjanak fordulni a felpattanás időszakára. Erre az olcsó, kamattámogatott hitelek jó eszköznek bizonyulhatnak – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a július elsejével elinduló Széchenyi-kártya újraindítási program kapcsán.

Krisán László a Világgazdaságnak elmondta: a gazdaságvédelem után a gazdaság újraindítása a következő feladat. Ennek jegyében

minden olyan hitelkonstrukciót megőriztek és átalakítottak, amely bizonyítottan működött, sőt melléjük tettek új elemeket is, végeredményben egy öt plusz két hitelből álló termékportfóliót indítanak el.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke szerint az NHP, az MFB, az Exim programjai és a Széchenyi-kártya program kríziskonstrukciói mint visszatérítendő, de nagyon olcsó, nullás vagy nulla körüli kamattal elérhető hitellehetőségek igazolták, hogy óriási igény van a vállalkozások körében kedvezményes finanszírozási forrásokra.

A legkisebb cégeket kívánják megcélozni, a 300-350 ezres kör hatalmas merítési lehetőséget biztosít számukra. A vezérigazgató úgy látja,

most van egy történelmi lehetőség, amikor az állam meghatározhatja, milyen gazdaságstratégiát tűz ki célul saját maga és a vállalkozások elé.

A folyószámlahitel kétéves, százmillió forintig terjedő, 0,1 százalékos fix kamatozású hitel, amely a napi költségeket fedi le. A 3 éves, 0,2 százalékos fix kamatozású likviditási hitel szabadon felhasználható forgóeszközhitel, ami minden olyan kiadásra felhasználható, amelyre a vállalkozásnak szüksége lehet. Mindezek mellett a beruházási hitel is a vállalkozások rendelkezésére áll, amely az üzletrészvásárlástól (a generációváltás megvalósítására is lehetőséget kínál) az ingatlanvásárláson és a beruházáson át a gépjármű és egyéb tárgyieszköz-vásárlásra is használható egymilliárd forint összegig, 0,5 százalékos fix kamatozással, akár tízéves futamidőre. Az agrárberuházási hitel az agrárvállalkozások beruházási igényeinek kielégítésére szolgál. Speciálisan a turisztikai szektor vállalkozásai számára pedig a nullaszázalékos kamatozással, nulla forint kezelési költség és nulla forint bírálati díj mellett érhető el a Széchenyi turisztikai kártya.

Akkor, amikor a kamatok várhatóan emelkedni fognak, ezekkel a hitelkonstrukciókkal a vállalkozás biztos lehet abban, hogy a teljes futamidő alatt (azaz beruházási hitel esetén akár a következő tíz évben) a felvett hitelének a kamatszintje változatlan marad. Átalakítják az uniós önerő-kiegészítő hitelt is, amely a 2021-2027-es uniós pénzekhez biztosít önerőt 0,5 százalékos kamattal tíz évre, és rövidesen elindul a Széchenyi-lízingkártya is, szintén fix, 0,5 százalékos kamattal – ismerteti csütörtöki számában a Világgazdaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában