támogatások

2021.09.30. 18:05

A kormány elkötelezett a munkát terhelő adók folyamatos csökkentése mellett

A kormány immár tizenegy éve olyan gazdaságpolitikát folytat, amely a segélyezés helyett a munkahelyteremtésre fókuszál, és ez a megközelítés a válság alatt is sikeresnek bizonyult – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A magyar kormány továbbra is elkötelezett a munkát terhelő adók folyamatos csökkentése mellett, ami hozzájárul a foglalkoztatottság növekedéséhez, és ezáltal a gazdaság bővüléséhez – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön tárcájának közleménye szerint.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder budapesti irodaavatásán a külügyminiszter elmondta, hogy a 282 millió forintos beruházáshoz az állam 141 millió forintos támogatást nyújtott, amiért cserébe a vállalat 162 fő foglalkoztatására vállalt kötelezettséget.

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint tavaly a koronavírus-járvány miatt a globális munkaidő 9 százaléka elveszett, ami 255 millió teljes munkaidős állásnak felel meg. Mintegy 114 millió munkahely megszűnt, a többi érintett pedig részmunkaidőben vagy alacsonyabb fizetésért folytatta a munkáját. Ez négyszerese a 2009-es gazdasági krízis munkaerőpiaci veszteségének.

Ezzel szemben Magyarországon 18 százalékos volt a gazdasági növekedés az előző negyedévben, s jelenleg is 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik országszerte. Továbbá napjainkban 4,7 millióan dolgoznak az országban, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor

- mutatott rá a miniszter.

Kiemelte, hogy a kormány immár tizenegy éve olyan gazdaságpolitikát folytat, amely a segélyezés helyett a munkahelyteremtésre fókuszál, és ez a megközelítés a válság alatt is sikeresnek bizonyult. A vállalatok fejlesztéseinek támogatásával fontos cél volt a tömeges elbocsátások elkerülése, és így sikerült is megóvni 270 ezer munkahelyet.

Végezetül arról is beszámolt, hogy a munkaerőpiaci szolgáltatások ágazatának termelési értéke az idei év első felében 18 százalékkal emelkedett, és nagyjából 40 százalékkal többen dolgoznak a szektorban, mint egy éve.

Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy a Trenkwalder ma Közép-Európa vezető magánfoglalkoztatási ügynöksége, amely Magyarországon több mint 4000 embernek ad munkát, illetve amelynek több mint 400 cég tartozik az ügyfelei közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában