Vadászati világkiállítás

2021.10.01. 19:48

A vadászat értékét méltatták a világkiállításon (videó)

A vadászat és környezetvédelem egységét hangsúlyozták a Nemzetközi Vadászati és Vadgazdálkodási Konferencia előadói csütörtökön Budapesten, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon.

A Safari Club International (SCI) elnöke szerint szabályozott vadászat nélkül nincs hatékony természetvédelem. Laird Hamberlin sajátos ellenmondásként értékelte, hogy

a vadászat ellenzői sokszor semmivel nem járulnak hozzá az élővilág fennmaradásához,

maguk a vadászok viszont tisztelik a vadakat, és a híresztelések ellenére nem élnek vissza a fegyverük erejével. A tömegkommunikációban ugyanakkor könnyű vadászellenes hazugságokat terjeszteni, és nehéz megértetni, hogy egyes egyedeket meg kell ölni a faj fennmaradása, illetve a környezet megóvása érdekében – tette hozzá.

Az SCI vezetője a környezetről keveset tudó, a természettől szinte teljesen elszakadt emberek manipulálásának minősítette azt az állítást, hogy az állatvilágot magára kell hagyni. Sokkal inkább

az egyensúlyt kell megtalálni az emberi és a vadvilág között,

és a vadászati szervezeteknek is az a feladata, hogy a természet valóságát bemutatva küzdjenek a félretájékoztatás ellen – hangsúlyozta az amerikai előadó.

Az Európai Vadászati és Természetvédelmi Szövetség (European Federation for Hunting and Conservation, FACE) elnöke úgy véli, hogy vadászatellenességet a közösségi média különösen felerősíti. Torbjörn Larsson szerint a kritikusokat nem szabad ellenségként kezelni, az előítéleteket a vadászat előnyeit bemutatva lehet mérsékelni.

Elsősorban a nagyvárosi emberekkel kell megértetni, hogy a vadászat nem tekinthető pusztán öncélú gyilkolásnak.

Az Országos Kriminológiai Intézet (Okri) tudományos főmunkatársai szintén arról számoltak be, hogy a magyar vadásztársadalom is az etikai normák betartását szorgalmazza.

Bolyky Orsolya a vadászbalesetek jogi és kriminológiai vizsgálatát ismertetve kifejtette, hogy a belföldi szabályokat az érintettek megfelelőnek tartják, de ehhez nélkülözhetetlen a vadászat iránti alázat. A szakértő hozzátette, hogy a visszajelzések szerint szigorúbban kéne venni az elejtett vadakról készült fényképek közzétételét is a közösségi oldalakon.

Sárik Eszter a vadászat, a vadgazdálkodás, a környezetvédelem egységes szemléletét nevezte példaértékűnek. A vadászatnak etikus, szigorúan szabályozott tevékenységként kell működnie, a sajtó ugyanakkor jellemzően nem ilyen kérdéseken keresztül közelíti meg.

A vadászok jellemzően a vadászbalesetek miatt kerülnek a figyelem középpontjába, noha ezek aránya elenyésző

– hangsúlyozta az OKRI előadója. Összesítésük alapján évente 2-3 halálos vadászbaleset történik, miközben a hivatásos és sportvadászok, valamint a külföldi vendégvadászok száma a 100 ezret közelíti Magyarországon.

A Duna-Dráva Nemzeti Park vadászati referense a vadkárok jelentőségét emelte ki, mivel az emberek többsége ezekkel szembesülve érzékeli a vadállatok jelenlétét. Nagy Gábor szerint a magas vadsűrűség növeli a nem kívánt találkozások esélyét, amelynek főképp a kertek, ültetvények látják kárát, és a közlekedési balesetek valószínűségét is növeli. A belterületi vadászatot emiatt ma már nem lehet nélkülözni, a nagyobb településeknek városi vadgazdákat kell alkalmazniuk – tette hozzá.

Borítókép: Kovács Zoltán, a vadászati világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos egy kölyök vérebbel a világkiállítás kísérőprogramjaként megrendezett 37. Nemzetközi Véreb Fővizsgán a Somogy megyei Kaszón 2021. október 1-jén

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget