a munka világa

2021.10.09. 07:08

Négyezer ember munkába állását segítheti a kkv-nak szóló új pályázat

Minimum négyezer munkahely jöhet létre a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál a munkavállalói létszám növelésére és a kapacitások bővítésére meghirdetett új pályázatnak köszönhetően – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Bodó Sándor hozzátette, a mintegy 13,7 milliárd forintos keresztösszegű pályázatra olyan vidéki vállalkozások jelentkezését várják, amelyek vállalják, hogy működő, vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, maximum 25 dolgozóval bővítik a foglalkoztatottak létszámát augusztushoz képest.

Hangsúlyozta:

Magyarországon a foglalkoztatottak kétharmada kkv-nál dolgozik.

Bodó Sándor elmondta azt is, hogy egy munkavállalóra maximum 4 millió forintot igényelhetnek a vállalkozások. A munkavállaló bérköltségét 8 hónapig finanszírozza a program, de a társaságnak vállalnia kell, hogy még további 8 hónapig foglalkoztatja a pályázat segítségével felvett dolgozókat. A támogatás maximum bruttó 309 ezer forint havi jövedelmet és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adót fedezi – tette hozzá.

Kiemelte: a pályázat iránt nagy az érdeklődés, körülbelül 110 cég jelentkezett az ipar, az építőipar és a kereskedelem területéről, és a pályázó vállalkozások 6-8 embert vesznek fel.

A kormány a járvány alatt a munkahelyek védelmében hirdetett meg pályázatokat, most pedig az új munkahelyek teremtése a fő küldetése – mondta Bodó Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában