szigorú feltételekkel

2021.10.27. 22:00

Példátlanul nagy támogatáshoz jutnak a mikro-, kis- és középvállalkozások

A támogatás kötelező eleme a digitalizációs szint emelése és a bővülés.

Példátlanul nagy összegű beruházásösztönző támogatás segíti a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlődését a Technológiaváltó támogatási programban – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Szolnokon, a ragasztóanyagok gyártásával foglalkozó Szolvegy Kft-nél.

György László kiemelte:

az erre a célra szánt 210 milliárd forintos forrást több mint 1700 cég használhatja fel.

Emlékeztetett: Magyarország sikeres oltási stratégiájának és keleti nyitás politikájának köszönhetően Európában elsőként tudta újraindítani gazdaságát a koronavírus-válság után. E pozícióelőny megőrzése és a hazai vállalkozások versenyképességének erősítése érdekében a kormány nem csupán a meglévő munkahelyek megtartását támogatta, de az unióban ugyancsak elsőként juttatja újak létrehozására és technológiafejlesztésre is kiterjedő beruházásösztönző forrásokhoz a hazai cégeket – hangsúlyozta.

Kifejtette:

a támogatás nem ingyen pénz, hanem szigorú feltételekhez kötött segítség.

Így egyebek mellett kötelező eleme az elvárásoknak a kedvezményezett vállalkozásoknál a digitalizációs szint emelése, a jövő technológiáinak bevezetése és a hazai gazdaság növekedési üteménél kétszer gyorsabb bővülés elérése.

Amennyiben ezeknek nem felelnek meg, úgy a támogatást vissza kell fizetniük

- mondta.

Jelezte: az idén 30 éves szolnoki Szolvegy Kft. méltó erre a segítségre, hiszen nem csupán termel és munkát ad, de kutató-fejlesztő és innovációs tevékenysége révén a jövőbe is fektet. Beruházásairól döntve pedig hosszú távon tervez, szem előtt tartva a munkahelyek stabilitását és magas hozzáadott értéket teremtő munkahelyek létrehozását.

Daku Lajos, a társaság ügyvezetője az eseményen arról beszélt: a támogatást egy új, 500 négyzetméteres gyártócsarnok építésére, valamint berendezésére használják fel. Az itt munkába álló technológia lényegesen termelékenyebbé, pontosabbá teszi és fizikailag is megkönnyíti majd a munkát – jegyezte meg.

Közölte, a garázscégből indult családi vállalkozásként jutottak el mára oda, hogy 35 munkavállalót foglalkoztatva évente 3000-3500 tonna ragasztót gyártanak. Ezzel Magyarország és Közép-Európa meghatározó fa- és papíripari ragasztó előállítói. Termékeik jelentős részét belföldön értékesítik, emellett legfőbb export célországaik között említette Romániát és Szlovákiát, valamint Németországot.

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a térségből a Szolvegy Kft. mellett további 25 vállalkozás pályázott eredményesen a Ginop plusz forrásaira. Fontosnak nevezte, hogy a cégek a saját igényeiknek megfelelő célokra kérhettek támogatást, az ennek köszönhetően megvalósuló fejlesztések haszonélvezői pedig a gazdaságon keresztül a magyar családok és emberek lesznek.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere hangsúlyozta, a Tisza-parti megyeszékhely vállalkozásai az elmúlt időszakban látványos fejlődésen mentek keresztül. Emellett mára az is elmondható, hogy a város az innovációban érdekelt és e téren sokat felmutató településsé vált – fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában