Változások az igénylésben

2021.12.21. 14:30

A diákhiteleket egyelőre nem érintik a kamatemelések

A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első félévében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz.

A szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban kedden.

 

A központ hosszútávú, 3-5 éves forrásokat von be a piacról, így a kamatemelések hatása elnyújtottan jelenik meg a termékeikben - magyarázta.

 

Tájékoztatott egy hétfői kormányrendeletről is, amely szerint a szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukciók közül az eddigi két termék helyett egy, a Képzési hitel 2 marad meg a központ kínálatában. 

Ez egy teljesen kamatmentes kötött szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukció, amely 500 ezer forintig, a képzési díj erejéig igényelhető 

- ismertette.

 

További változások, hogy 

a hitelt csak azok vehetik fel, akik a képzési díj 20 százalékát befizetik, bizonyos képzések kikerültek az igénylés köréből, illetve csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik például egyéves folyamatos jogviszonnyal rendelkeznek 

- emelte ki a további szigorítások közül.

 

A kötött felhasználású termékre nagyobb volt az igény - magyarázta, és arra is kitért, hogy a szabadfelhasználású termék - amely a jövőben nem érhető el - esetében megfigyelhetők voltak visszaélések, nem is az igénylők, hanem bizonyos felnőttképzési intézetek részéről; vizsgálatok is indultak az ügyben.

 

A diákhiteleket az elmúlt félévben soha nem látott mértékben igényelték, az ismételten bevezetett teljesen szabadfelhasználású Diákhitel Pluszt majdnem 10 ezren vették fel, de rekordot döntött a szabadfelhasználású Diákhitel 1 kérvényezése is, amely havonta 150 ezer forintig áll rendelkezésre - mutatott rá. Minden harmadik költségtérítéses hallgató továbbá igénybe vette a teljesen kamatmentes Diákhitel 2 terméket - tette hozzá.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is élnek a családtámogatási kedvezmények, a második gyerek megszületése után elengedik az édesanya diákhitel-tartozásának a felét, a harmadik után az egészet. Az utóbbi három évben csaknem 4000 édesanya majdnem 7 milliárd forint értékű tartozását engedték el - fűzte hozzá.

Borítókép: illusztráció

Címkék#diákhitel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában