Kutatás-fejlesztés

2021.12.06. 10:56

Közel kétmilliárdos támogatás jut a hazai kutatási eredmények nemzetközi népszerűsítésére

A keretösszeg segítségével a hazai kutatók bekapcsolódhatnak a nemzetközi vérkeringésbe, lehetőséget kapnak a tudományos eredmények bemutatására és népszerűsítésére.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által idén először meghirdetett Tudományos mecenatúra pályázaton 434 kutató és kutatóhely nyert el támogatást. Az új pályázati konstrukció az eredeti tervekhez képest jelentősen megemelt keretösszeggel segíti a hazai kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe, lehetővé téve a tudományos eredmények bemutatását és népszerűsítését – jelentette be a minisztérium hétfői közleményében Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára

Az idén augusztusban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében megjelent felhívás négy alprogrammal várta az érdeklődőket. Pályázni lehetett külföldi nemzetközi konferencián való részvétel vagy nemzetközi konferencia hazai szervezésének támogatására, a tudomány és innováció eredményeit bemutató, népszerűsítő médiaanyagok készítésére, tudományos szakkönyvek megjelentetésére. A benyújtási határidőig összesen 648 érvényes pályázat érkezett be.

Az első két alprogramnak köszönhetően 270 kutató vehet részt külföldön megrendezett nemzetközi konferenciákon, változatos tudományterületeken 40 nemzetközi konferenciát rendeznek majd meg Magyarországon, a főváros mellett számos vidéki helyszínen, Bajától Debrecenen, Miskolcon és Pécsen át Veszprémig.

Kiemelt cél a tudomány, a tudományos eredmények és az innováció iránti bizalom és nyitottság erősítése a társadalomban. A pályázat harmadik alprogramja ennek érdekében 33 médiaanyag elkészítéséhez járul hozzá. A témakörök sokszínűségét mutatja, hogy a többi között a 3D technológiáról, a gyógynövények hatásáról, a globális energiarendszer fenntartható pályára állításáról és a pálos rend középkori építészetéről is várhatók tudományos ismeretterjesztő vagy tudomány-népszerűsítő produkciók.

A pályázat negyedik alprogramja 91 hagyományos papíralapú és egyidejűleg nyílt hozzáférésű, elektronikus kiadvány megjelentetését teszi lehetővé. A palettán egyaránt megtalálhatók a széles közönségnek szánt ismeretterjesztő kiadványok, történelmi monográfiák, orvosi szakkönyvek és egyetemi tankönyvek. A teljes döntési lista az NKFIH honlapján érhető el.

Schanda Tamás a közlemény szerint kifejtette: „Magyarországon 2020-ban rekordmennyiségű forrás hasznosult a kutatás-fejlesztésben és innovációban. Az állami költségvetési ráfordítások összegét 2010 óta lényegében megkétszereztük. A kormány a pályázati kiírások terén sem vádolható szűkmarkúsággal. Az első nekifutásra kimagasló érdeklődést vonzó Tudományos mecenatúra eredetileg 1 milliárdos keretét a magas szakmai színvonalra is tekintettel több mint kétharmadával emeltük meg.” Az államtitkár hozzátette: a bevált konstrukciót a tervek szerint jövő nyáron újra kiírják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában