Gazdaságstratégia

2022.03.08. 14:00

Matolcsy György az eredményes válságkezelésről írt cikket

Miközben a 2008–2009-es válság után 6,5 évig tartott a korábbi GDP-szint elérése, ehhez most elég volt 1,5 év; az eredményes magyar válságkezelés hitel alapú volt, amelyet döntően segítettek a Magyar Nemzeti Bank célzott programjai – írta Matolcsy György, az MNB elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy az EU-27 országok körében Magyarországon volt a legmagasabb a magánszektor, tehát a vállalatok és háztartások hitelállományának bővülése a válság idején.

A gazdaság 2021-ben 7 százalékkal nőtt, és az ország ismét megközelítette a teljes foglalkoztatást 

– idézte fel a Magyar Nemzet online felületén közzétett írásban.

 

A jegybankelnök megjegyezte, hogy a válságkezeléshez forrást szerezni az állami vagyon erőltetett eladásával is lehetett volna, ez azonban drámai hiba lett volna. Másik út egy óriási összegű devizahitel felvétele lett volna szerinte az MNB által biztosított 11 ezer milliárd forint helyett. Az euró/dollár alapú hitelfelvétel azonban világjárvány és világgazdasági válság idején aligha lett volna megoldható, de ha mégis kivitelezhető lett volna, akkor csaknem 30 milliárd euró új hitelt kellett volna felvenni, ami több mint 20 százalékkal megemelte volna az államadósság rátáját – tette hozzá.

 

Az MNB a 2013-as jegybanki fordulat óta fokozatosan készült fel a válságkezelésre; az MNB-programok tudatosan szűkítették a jegybanki mérleget, így a mérlegben már volt hely a mostani 11 ezer milliárdos forrásbővülésre – hangsúlyozta.

A jegybankelnök leszögezte: a régióban Magyarországon vállalta a legnagyobb pénzügyi forrásteremtő szerepet a jegybank a válságkezelés során azzal, hogy a GDP 23 százalékával megemelte mérlegfőösszegét. A GDP arányában a lengyel jegybank 22,7 százalékkal, a horvát 14,2 százalékkal, a cseh 3,6 százalékkal, a román jegybank pedig 1,5 százalékkal emelte meg mérlegfőösszegét – fűzte hozzá.

 

A jegybanki programok összesen 9 százalékkal növelték a magyar GDP-t, mintegy 1500 milliárd forint többletet eredményeztek az adóbevételeknél; azok nélkül ma 9 százalékkal lenne kisebb a magyar GDP – mutatott rá. Ehhez a bevételi többlethez érdemes mérni a következő évek jegybanki eredményének a romlását – figyelmeztetett.

Ahogy a 2010–2019 közötti sikeres évtized jó alapot teremtett a 2020–2021-es eredményes válságkezeléshez, úgy építhetünk majd a jelenlegi sikerekre, amikor elindulunk a fenntartható felzárkózás felé. Ehhez először meg kell törni az infláció erős ütemét és helyre kell állítani pénzügyeink egyensúlyát 

– szögezte le Matolcsy György összegzésképpen írása végén.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, az MNB logisztikai központjában 2021. július 6-án / MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában