Pontosítás szükséges

2022.06.13. 15:24

Fidesz: rontaná a versenyképességet a globális minimumadó

Bánki Erik hangsúlyozta: ha gyorsabban fogadják el az uniós irányelvet a globális minimumadóról, mint az OECD-országok szabályozását, akkor az az Európai Unió és kifejezetten Magyarország számára versenyképesség szempontjából rossz lépés lenne, rontaná a versenyképességet.

Rontaná a versenyképességet az európai uniós irányelv elfogadása a globális minimumadóról - mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke hétfőn az MTI-nek.

Bánki Erik (Fidesz) kifejtette: délutánra összehívta a gazdasági bizottság ülését, amelyen egy határozati javaslatot fog a testület elé terjeszteni azzal a szándékkal, hogy azt fogadják el és továbbítsák az Országgyűlésnek. Ezzel azt szeretné elérni, hogy a parlament hozzon határozatot arról, hogy ellenzi a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadását - magyarázta.

Megjegyezte: mindez nyilvánvalóan összefügg az orosz-ukrán háború okozta új világgazdasági helyzettel, különösen a háborús inflációval, valamint a háború másik súlyos következményével, a gazdasági válsággal.

A politikus azt kifogásolta, hogy a szükséges szakértői munka nem megfelelő ütemben halad. Globális szinten az OECD-nek volt egy kezdeményezése a digitális multinacionális cégek egységes megadóztatásáról, és mivel ezek a cégek "kibújnak az adózási kötelezettség alól", erről a kezdeményezésről egyetértés van gyakorlatilag minden érintett ország részéről - mondta. Hozzátette: ezt 2023-ban vezették volna be, de legalább egy évet csúszni fog.

Közölte: emellett elindult egy másik kezdeményezés a globális minimumadó bevezetéséről, amely már nemcsak a digitális cégekre vonatkozik, hanem valamennyire. Azonban nem lenne jó, ha az alapjavaslatot megelőzné ez a kiegészítő javaslat a globális minimumadóról, amely egyébként nagyban érinti azokat a külföldi vállalatokat, amelyek Magyarországon működnek. Pontosítani kellene a részletszabályokat, amelyek közül a legfontosabb a kettős adóztatás elkerülése, hiszen az elbizonytalanítaná a befektetőket - vélekedett.

Bánki Erik hangsúlyozta: ha gyorsabban fogadják el az uniós irányelvet a globális minimumadóról, mint az OECD-országok szabályozását, akkor az az Európai Unió és kifejezetten Magyarország számára versenyképesség szempontjából rossz lépés lenne, rontaná a versenyképességet. Továbbá kevés felkészülési idő maradna azoknak a vállalkozásoknak, amelyeket érintene - fűzte hozzá.

Kiemelte: erről szól a délutáni bizottsági ülésre benyújtott határozati javaslat, ez alapján fognak majd ott remélhetőleg döntést hozni, utána pedig a parlament kezében lesz a döntési lehetőség a továbbiakat illetően.

Borítókép: Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 17-én.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában