A vételár nem minden

2017.09.25. 11:13

Csúcsot dönthet a használtautó-import az idén

Az idén várhatóan 153 ezer használt autót hoznak be Magyarországra, és ezzel újabb rekord dőlhet meg – közölte a használtautó.hu szakportál.

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben kiemelték, hogy 2013 és 2016 között megduplázódott a külföldről behozott használt autók száma. A cég és a Datahouse adatai szerint 2013-ban 70 ezer 700, 2014-ben 96 ezer 700, 2015-ben 122 ezer 600, 2016-ban pedig 142 ezer használt autót hoztak be Magyarországra.

Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője rámutatott, hogy csökkent a gazdaságosan behozható autók köre, mivel a nagyobb autóknál 10, a kisebbeknél 15 százalékos árelőnyt is el tudnak tüntetni a vételárra rakodó belföldi költségek.

A közleményből kiderül az is, hogy a cég honlapján a személyautó-hirdetések több mint 7 százaléka külföldi okmányokkal rendelkező, itthon nem regisztrált autóról szól, ezért szerződés előtt mindenképpen tisztázni kell, hogy a kötelező műszaki vizsga, a törzskönyv, a rendszám és a forgalmi együttesen mintegy 50 ezer forintot kitevő költségei kit fognak terhelni.

Az Európai Unión kívüli országokból érkező autóknál emellett egyedi forgalomba helyezési engedélyt is intézni kell – hívják fel a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában