a kiváló magyar mézért

2018.01.10. 16:50

Még több támogatást kapnak a magyar méhészetek

A korábbi keret 340 ezer eurós bővítésével évente 5 millió 35 ezer euró áll rendelkezésre a magyar méhészek támogatására – mondta a Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára az Állatorvostudományi Egyetem szerdai konferenciáján Budapesten.

Az FM közleménye szerint Nagy István kiemelte, hogy a méhcsaládsűrűséget tekintve Magyarország első Európában, a magyar méz pedig kiváló, minőségének fenntartását a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében végzett vizsgálatok is segítik. A minőség-ellenőrzés folyamatos, az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság monitoring- és szúrópróbaszerű vizsgálatokat is végez – tette hozzá.

Ismertette, hogy a magyar méz 73 százalékát nagybani felvásárlóknak és kereskedőknek, 25 százalékát közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik, további 1-1 százaléka pedig kiskereskedőkhöz és üzletekhez, valamint ipari felhasználókhoz kerül.

A közlemény kiemelte, hogy az FM és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) stratégiai partnerségi megállapodása kiterjed többek között a méheket nem veszélyeztető növényvédelem biztosítására is.

A méhészet jelentősége milliárdokban mérhető, jelentősége emellett az ökológiai egyensúly fenntartásában és a biológiai sokféleség megőrzésében is vitathatatlan, hiszen a száz leggyakoribb haszonnövény 70 százalékát rovarok porozzák be – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában