kevesebb követelés

2021.02.25. 20:57

Sok adósnak jól jött a válság

A korábbinál jóval kevesebb pénzbehajtási eljárás indult 2020-ban.

A Magyar Nemzet kérdése nyomán a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elkészítette a tavalyi adatokat összegző statisztikát, ebből pedig az derült ki, hogy a pénzükre váró cégek és magánszemélyek az elmúlt évben megközelítőleg 430 ezer alkalommal kérték a közjegyzők segítségét a hiányzó összegek behajtásához.

Magyarázatként hozzátehető: a hitelezők a hivatalos embereknél kérvényezhetik az úgynevezett fizetési meghagyás kiállítását, ez a dokumentum szükséges ahhoz, hogy megkezdődhessen a – nem jelzáloghitelekből fakadó – követelések hatósági beszedése.

Az adatok azt mutatják, hogy a válság nem tett különösebben jót a pénzbehajtási eljárásoknak, az ügyszám ugyanis tavaly meredeken esett. Egy évvel korábban, 2019-ben például százezerrel többször, nagyjából 530 ezer esetben fordultak a hitelezők a közjegyzőkhöz, de a kérelmek száma a korábbi években is jóval magasabb volt. 2017-ben például 560 ezer ilyen beadvány futott be, vagyis ennyi alkalommal terelték jogi útra a hitelezők követelésük ügyét. A számottevő csökkenés valóban a járvány számlájára írható – írja a lap.

Ilyen körülmények között nehezebb volt megoldani a behajtásokat, az otthoni munkavégzés megszervezése a hitelezőknek sem mindig ment könnyen.

A közjegyzők 2010 óta vesznek részt a követelések behajtásában. Az elmúlt egy évtized tapasztalata szerint az ügyek kétharmada rendre a kiegyenlítetlen rezsi- és telefonszámlák miatt veszi kezdetét. Kisebb-nagyobb számban a parkolási büntetések miatt indult eljárások is munkát adnak a közjegyzőknek – igaz, tavaly hosszabb ideig ingyenes volt a parkolás. A hitelkártya- és fogyasztási hitelelmaradások szintén előfordultak, miként a tömegközlekedés bliccelői is visszatérő ügyfelek. Tavaly is ezek a követeléstípusok adták a legtöbb a munkát – írja a Magyar Nemzet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában